EHF-kupa: bátor játékot ígér Jordovic mester

Vasárnap este érkeznek a dánok a csarnokba, nálunk Yassine Benmiloud nem tud pályára lépni és kérdéses Cemas szereplése is.

November 30-án, 19 órakor szólal meg a kezdősípszó az Orosházi FKSE-LINAMAR – Skjern Handbold EHF-kupa mérkőzésen. A párharc első találkozóján 40-20 arányú vereséget szenvedett csapatunk, nagy gondot jelentettek a sérülések. Vladan Jordovic szerint a legfőbb cél a kupasorozattal, hogy a játékosok nemzetközi tapasztalatokat gyűjtsenek.

– Amikor a klub az EHF-kupában való részvétel mellett döntött, már világosan tudtuk, mit akarunk. Tudtuk azt, hogy nagyon erős csapatok versenysorozatáról van szó, azt szerettük volna, hogy a játékosok nemzetközi tapasztalatokat gyűjtsenek, és szurkolóinknak alkalmuk legyen más országból származó, magas szintű kézilabdásokat látni. Nem volt kérdéses, hogy az eredmény szempontjából nem tudunk szembeszállni a Skjern csapatával. Főleg úgy, hogy egy hónapja sok problémát jelentenek számunkra a sérülések. Benmiloud és Berta nélkül játszottunk múlt vasárnap – ők a mi magas középső játékosaink -, egy olyan csapat ellen, akik nagyon magasak, és akiknek a gárdájában szerepel Markussen, a világ legmagasabb kézilabdása. Az első félidő nagyobb részében jól szerepeltünk, majd néhány kihagyott ziccer és technikai hiba után a hazaiak jelentős előnyre tettek szert. Úgy döntöttem, hogy minden játékosom számára adok lehetőséget a meccs hátralévő részében, mert szerdán számunkra nagyon fontos bajnoki volt Cegléden – emelte ki Jordovic mester.

A dánok elleni visszavágó előtt is vannak gondjaink a sérülésekkel: Yassine nem tud pályára lépni, és nagy kérdőjel áll Cemas szereplése előtt is, aki agyrázkódást szenvedett Cegléden.

– Függetlenül ettől, mi bátran és teher nélkül játszunk majd most vasárnap, a lehető legjobban fogunk szembeszállni azzal az ellenféllel, melynél dán kézilabdacsillagok szerepelnek. Kihasználom az alkalmat, és hívom a szurkolóinkat, hogy jöjjenek ki, és élvezzék a reményeink szerint minőségi kézilabdát – tette hozzá vezetőedzőnk.

Az EHF-találkozó tehát vasárnap 19 órakor kezdődik az Eötvös-csarnokban. Várjuk szurkolóinkat.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.