Diákolimpia: országos elődöntőt ér a győzelem

Békésen értek el sikert a Táncsics iskola színeiben az orosházi kézilabdás fiúk. Pásztor István felkészítő tanár szerint jól játszottak, készülnek az országos elődöntőre.

November 25-én Békés adott otthont a megyei kézilabda VI. korcsoportos diákolimpiai döntőnek. Négy csapat lépett pályára: a vendéglátó békési együttes mellett a gyulaiak, az orosházi Tisza Kálmán iskola csapata és a Táncsics gimnázium gárdája, melyet klubunk sportolói alkotnak.

A fiúk első meccsükön a gyulaiak ellen játszottak, és 9-3-as félidőt követően 18-8 arányú sikert értek el. Nagyon határozottan kezdtek a mieink, a kiváló védekezés végig megmaradt. Az ellenfél tartotta magát, de nem tudták felvenni a ritmust. Csapatunkban mindenki játéklehetőséghez jutott.

A második mérkőzésen a Békés volt az ellenfél – ez már komolyabb harcot hozott. A fiúk azonban ott folytatták, ahol abbahagyták. A zártabb védekezésnek és jobb kapusteljesítménynek köszönhetően sok indításgólt vittek végig, és a 14-10-es félidei vezetést a végégre 30-20 arányra növelték.

Pásztor István felkészítő tanár szerint a békési mérkőzések jó ráhangolódást adtak a szerdai bajnokira, hiszen a mai győzelmet elért gárdát NB I-es ifi játékosaink alkotják, akik november 26-án, Cegléden lépnek pályára.

Az orosházi csapat tagjai: Lipták Máté, Bánfi Viktor, Bella Csaba, Holló Alex, Jancsó Nándor, Kristofóri Botond, Nagy Attila, Németh István, Ravasz Tamás, Simon Tibor Boldizsár, Szilágyi József, Szkaliczki Dániel, Zalai Csanád, Zvolenszki Attila.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.