Tibor Ivanisevic: az álmunkért dolgozunk

2013 júliusában érkezett hozzánk, 15 évesen a kézilabdapályára és a kapuba is véletlenül került. Szeret horgászni, olvasni, a csapattársakkal kikapcsolódni – de csakis akkor, ha már nincs edzés, mérkőzés, első ugyanis a kézilabda. Azt már magyarul mondja: „öreg, mint a Biblia”.

Mindössze 24 éves hálóőrünk, Tibor Ivanisevic, aki viszonylag későn, 15 évesen kezdte el a kézilabdát. Egy barátja hívta le edzésre, megtetszett neki, ott maradt a pályán. A kapura lövések azonban nem igazán mentek, így trénere javaslatára beállt a kapuba. Lassan tíz éve már, hogy védi a hálót: a korosztályos csapatok után a belgrádi PKB és a Crvena Zvezda játékosa volt, a szerb első ligából érkezett másfél éve Orosházára.

Tibor a szerb első ligából érkezett Orosházára (Fotó: Rajki Judit - OrosCafé.hu)

– A vezetőedzőt, Vladan Jordovicot korábbról ismertem, Ő hívott el az OFKSE együtteséhez. Tudtam, hogy nála sokat fejlődhetek és előreléphetek, ezért tettem le a voksomat Orosháza mellett. Jó döntésnek bizonyult: kiváló szakmai munka zajlik a klubnál, és már a várost is megszerettem. Eleinte furcsa volt, a nagyvároshoz, Belgrádhoz szoktam, de ma már szeretek itt élni. Albérletben lakok csapattársammal, Németh Lacival. Természetesen, ha van lehetőségem, hazautazok a családomhoz, ez azonban mindig a mérkőzések függvénye – emeli ki Tibor.

Minden idejét a kézilabdának szenteli, azt mondja, a legfőbb célja, hogy minél jobb kapus legyen. Itt megkapja a lehetőséget a fejlődésre, ebben a szezonban már nemzetközi tapasztalatokat is szerezhet.

– Fiatal csapatunk van, mely véleményem szerint sokra hivatott, rengeteg lehetőség van benne. Hiszem, hogy el tudjuk érni a célunkat, és a magyar bajnokság felsőházában végezhetünk. Minden edzésen, meccsen ezért a célért dolgozunk, és sokat beszélgetünk is a tervekről. Azon vagyunk, hogy megvalósítsuk az álmot. Az EHF-kupa is hasznos tapasztalatokat hoz a gárdának. Itt más közegben, más játékstílusokkal találkozunk, mely szintén az előrelépésre ad lehetőséget. Minden játékosnak egyénileg is nagy siker az, hogy a harmadik körben vagyunk, és a klubnak, a városnak is elismerés – hangsúlyozza kapusunk.

Fiatal hálóőrünk szerint az EHF-kupa hasznos tapasztalatokat hoz (Fotó: Tóth Emese)

Magas százalékban fogja a hétmétereseket, de azt mondja: nincs titka. Sokat videózik, tanulmányozza más kapusok taktikáját, ebből is tanul. Pályán kívül horgászni és olvasni szeret, előbbi itt vált kedvenccé, és sok időt tölt együtt csapattársaival. Ha lehetősége van, Gyopárosfürdőt is választja. Szerződése még másfél évre szól az Orosházi FKSE-nél, melyről csak pozitívumokat mond az interjú során.

Berta Gabi segített „szót érteni” Tiborral, az utolsó kérdésemre, melyben azt firtatom, szeretne-e még valamit elmondani az orosháziaknak, nem ad választ először, aztán mégis hozzáteszi: köszöni mindenkinek, a csapattársainak, a klub szakmai stábjának, a szurkolóknak, hogy segítették, amikor Orosházára került, és mellette álltak augusztusban is, amikor elveszítette édesapját. Szimpatikus, szerethető játékos Tibor.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.