Hétvégi bajnoki: harcosan, okosan, fegyelmezetten

Ezt várja a csapattól Vladan Jordovic. Szombat este Balmazújvárosban folytatjuk a bajnoki pontvadászatot. A győzelem a cél.

November 8-án lép pályára NB I-es felnőttcsapatunk, ezúttal idegenben, Füzesi Ferenc legénysége ellen veszik fel a harcot. Az OFKSE trénere, Vladan Jordovic szerint komoly mérkőzés várható.

– Az EHF heti szünet után újra együtt van a csapat, összesen hat játékosunk vett részt a válogatott küzdelmeiben. A bajnokság folytatásában először a balmazújvárosi vendégszereplés vár ránk. Egy nagyon kompakt csapatról beszélünk, amely fizikailag kitűnően felkészített egy olyan tapasztalt szakember vezetésével, mint Füzesi Ferenc. Kitűnően ismerjük egymást ebből fakadóan, így nagyobb taktikai meglepetés nem igazán érhet bennünket. A játékosaimtól azt várom, hogy azt nyújtsák, amit a bajnokság eddigi részében, a ránk jellemző játékot. Harcosan, okosan és taktikailag fegyelmezetten kell játszanunk ahhoz, hogy elérjük azt a győzelmet, amit mindannyian nagyon akarunk – emelte ki vezetőedzőnk.

A felnőttmeccs 18 órakor startol, előtte az ifik 16 órától lépnek pályára.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.