Gyopárosfürdő-kupa – jó meccsek, pörgős torna

A Balatonfüredi KSE győzelmével zárult a kézilabda torna – a döntő meccset Európa első számú játékvezető párosa, a Nachevski–Nikolov kettős vezette.

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket az OFKSE által rendezett III. Gyopárosfürdő-kupa, nemzetközi kézilabda torna. A hét első osztályú és egy SEHA-ligás csapatnak köszönhetően igen magas szakmai színvonal, remek szervezéssel párosult, így a közönség nagyon jó meccseket és egy pörgős tornát izgulhatott végig, a szakembereknek pedig bőven volt lehetőségük arra, hogy felmérjék csapataik felkészültségi szintjét és lássák a kijavítandó hibákat.

Sajnos a vendéglátó OFKSE hétvégéjét jelentősen megnehezítették a körülmények, pénteken vereséggel is kezdtek. Egy vírus által okozott, magas lázzal és hasmenéssel járó betegség vonult végig a csapaton, ráadásul a múlt heti, Temesvár elleni meccsen agyrázkódást szenvedett Cemas sérülése sem jött rendbe, így hét(!) játékosára nem számíthatott Jordovic mester. A megtizedelt hazai alakulat így is szépen helyt állt, hiszen a román első ligás Bukarest, a SEHA-ligás Radnicki Kragujevac és a Gyöngyös ellen is csak minimális, egy-két gólos vereséget szenvedtünk, a helyosztón pedig a foghíjas és meglehetősen fáradt orosházi csapat simán intézte el a ceglédieket.

A Balatonfüred – Bukarest döntő meccse végül a kék mezes fürediek győzelmével zárult (Fotó: Vági Kata)

A csoportmérkőzések után az “A” csoportban a CSM Bukarest végzett az élen, megelőzve a Radnicki, a Gyöngyös és az OFKSE csapatát. A “B” jelű kvartettben a Balatonfüred volt a legjobb, a Vác, a Politehnika Temesvár és a Cegléd előtt. Az így kialakult párosítások igen jó helyosztókat vetítettek elő és nem is csalatkoztunk. Az OFKSE sima győzelme volt az első. Az 5-6. helyért a Temesvár bizonyult jobbnak a gyöngyösieknél, a bronzmeccsen pedig a váciak nagy küzdelemben győztek a Radnicki ellen. A Balatonfüred – Bukarest döntőn főként a válogatott Zdolik Bence, de a többi füredi játékos is nagyra nyitotta a gólzsák száját és magabiztos, jó játékkal szerezték meg az első helyet.

A döntőre a szervezők meglepetést is tartogattak a csapatok és a publikum számára. Az elsőségért vívott csatára Európa első számú játékvezető párosát, a Nachevski – Nikolov kettőst hívták meg. Nachevskiék vezettek már EB-, VB-, Bajnokok Ligája döntőt és most sem okoztak csalódást. Korrekt, határozott és közérthető bíráskodást láthattunk. Azt, hogy a szakmában milyen óriási tekintélynek örvendenek, egyebek mellett abból is láthattuk, hogy a torna során addig minden bírói döntés ellen protestáló bukarestiek – a két piros lapjuk ellenére – egy szó reklamálás nélkül játszották végig a döntőt.

Az eredményhirdetésre erősen megfáradt csapatoknak Dávid Zoltán képviselő, polgármester-jelölt és Rajki István klubelnök adta át a díjakat.

A III. Gyopárosfürdő-kupa végeredménye:
1. Balatonfüredi KSE
2. CSM Bukarest
3. Váci KSE
4. RK Radnicki Kragujevac
5. Politehnika Temesvár
6. Gyöngyös KK
7. OFKSE-Linamar
8. Ceglédi KK

A torna legjobb játékosa: Cristian Fenici ( Temesvár)
Legjobb kapus: Vitáris Norbert (Vác)
Gólkirály: Zdolik Bence (Balatonfüred) 31 góllal

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.