Megkezdte a felkészülést az OFKSE, cél a felsőház

Hat új játékos, húszas keret, 63 edzés a bajnoki rajtig – Vladan Jordovic legénysége a bajnokság mellett a Magyar Kupában és az EHF-kupában is bizonyítana.

Július 14-én megkezdte a felkészülést a 2014/2015-ös szezonra az Orosházi FKSE-Linamar. NB I-es férfi kézilabdacsapatunkra az edzések mellett edzőtábor és felkészülési mérkőzések sora vár. A csapat, a vezetőedző és a vezetőség célja: a felsőházba kerülni. Rajki István klubelnök szerint az új szezonban jóval nagyobb a feladat.

– Az elmúlt bajnokságban a hetedik helyen zártunk, a mostani célunk: a felsőházban végezni. Hat új játékossal és húszas kerettel indítottuk az alapozást, megelőzve a tavaly őszi problémát, amikor sok sérültünk volt. Komoly feladat vár ránk a következő hónapokban: a legfontosabb számunkra a magyar bajnokság, emellett a Magyar Kupában is szeretnénk minél tovább menetelni, a nemzetközi porondon, az EHF-kupában pedig a tisztes helytállás a cél – fogalmazott a klubelnök.

Az EHF-kupában az első körben kezd az OFKSE, az indulók névsorát véglegesítette az Európai Kézilabda Szövetség – írja a hetmeteres.com. A sorsolást július 22-én tartják Bécsben.

– Úgy vélem, az igazolások jól sikerültek, megtaláltuk a megfelelő játékosokat, akikkel a szerződéseket megkötöttük. Tudásban és magasságban is erősítettük az együttest. A következő hat hétben mindenki megalapozhatja helyét a csapatban – emelte ki az OrosCafénak nyilatkozva Rajki István, az OFKSE elnöke.

Hétfő délután volt az első edzés – augusztusban nemzetközi felkészülési tornát is rendez a klub (Fotó: Rajki Judit)

A folyamatos fejlődés és az előrelépés a cél Vladan Jordovic vezetőedző szerint is, aki kiemelte: az egyik fontos feladat, hogy még gyorsabb kézilabdát játszanak.
– A bajnoki rajtig 63 edzés és mintegy tíz felkészülési mérkőzés lesz, mindössze öt szabadnapot kapnak a játékosok. Az új igazolásoknak köszönhetően fiatalodott a gárda, és a játékrendszeren is próbálunk változtatni, hogy még gyorsabb kézilabdát játszunk. A védelem és támadás közötti összhangon is erősítünk: ezzel a csapattal kevés játékost kell majd cserélni védekezés és támadás közt. Keményen dolgozunk, hogy elérjük a kitűzött célt. Szerdától ötnapos edzőtáborba utazunk, ahol bízom benne, a jó csapatszellem is kialakul – tette hozzá a tréner.

Az OFKSE a tervek szerint szeptember 3-án indítja a bajnoki szezont az újonc Balmazújváros ellen. A sorsolást ITT találjátok.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.