Országos döntőben a Táncsics

Nyíregyházán rendezték meg a Kézilabda Diákolimpia V. korcsoportos fiú országos elődöntőjét. A Táncsics Gimnázium csapata is érdekelt volt, végül az orosházi együttes a viadalt megnyerve az országos döntőbe került.

Négy csapat – a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola, a karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, valamint az orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium és Szakközépiskola – vett részt az elődöntőn. Az orosházi fiúk érkezésük után 20 perccel rögtön a hazai csapattal mérkőzhettek. Nagy volt a tét, hiszen a győztes a másik találkozó győztesével az első, a vesztesek pedig a harmadik helyért játszhattak.

Orosháza – Nyíregyháza 26-24 (11-12)
Orosháza: Rákóczi (kapus), Zalai 2, Almási 1, Bella 5, Németh, Simon 2, Zvolenszki 10, Kristofóri, Szkaliczki1, Ravasz 2, Szilágyi 3, Kiss Axel. Edző: Barna Károly. Testnevelő: Pásztor István.
Óriási csata zajlott a pályán, a fiúk nagy akarattal és sok hibával játszották az első félidőt, amely fej fej mellett zajlott, de 1-2 góllal mindig a hazaiak vezettek. A második félidőben hol az orosháziaknál, hol az Nyíregyházánál volt az előny, szintén 1-2 góllal. A második félidő 19. percében – hat perccel a lefújás előtt – még 22-24-re vezettek a vendéglátók. Innentől kezdve azonban nem kapott gólt, viszont kettős emberhátrányban is betalált, így megfordította a mérkőzés állását az Orosháza. A másik ágon a Kazincbarcika jutott a döntőbe.

Orosháza – Kazincbarcika 38-14 (19-7)
Orosháza: Rákóczi (kapus), Zalai 8, Almási 1, Szilágyi 10, Bella 2, Németh 2, Simon, Zvolenszki 4, Szkaliczki 5, Ravasz 1, Kiss Axel 3, Kristofóri 2. Edző: Barna Károly. Testnevelő: Pásztor István.
Ez a találkozó már egy sokkal egyszerűbb feladatnak ígérkezett a csapat számára, a játékosok örömjátékkal mondtak köszönetet az őket elkísérő szülőknek.

Barna Károly: – Gratulálok minden játékosomnak, nagy akarattal, néhol kimondottan jó és ötletes játékkal nyerték meg az elődöntőt és jutottak be az ország legjobb nyolc csapata közé.

Az országos döntőt nyolc csapat részvételével május 9. és 11. között Debrecenben rendezi meg a Magyar Diáksport Szövetség.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.