Válogatott élmények

Mint arról a közelmúltban már beszámoltunk, az OFKSE egyik játékosa is meghívást kapott az Európa-bajnokságra készülő ifjúsági (U18-as) válogatott edzőtáborába, majd egy lengyelországi felkészülési tornára. A válogatott keretben töltött napokról maga az érintett, Nagy Attila számol be olvasóinknak.

– Április 1-jén kezdődött az edzőtábor Üllőn. Délelőtt 9:30-ra kellett a sportcsarnokba menni majd 10:00 órától edzés kezdődött. 19-en voltunk a csapatban és 17-en utaztunk Lengyelországba. Az elején egy kis ismerkedés volt, aztán egyből belecsaptunk a közepébe. Napi két edzésünk volt kedden és szerdán, majd csütörtök reggel 7-kor elindultunk Lengyelországba. Kint három mérkőzés volt a szerbekkel, a lengyelekkel és a csehekkel. Mikor kiértünk, volt egy átmozgató edzés, megismertük a csarnokot, mozogtunk kicsit. Másnap reggel elkezdtünk az aznapi meccsre készülni, délután pedig a szerbekkel játszottunk. Másnap ugyanígy edzés volt reggel és délután a lengyelekkel játszottunk. Utolsó nap a csehekkel játszottunk délelőtt. Mind a három mérkőzést sikerült megnyernünk és első helyezést értünk el. Majd mindezek után hazautaztunk. Nagyon jól éreztem magam, a csapat nagyon jó hangulatú és összetartó volt. Az edzések is jók voltak nagyon. Remélem lesz még lehetőségem bekerülni a csapatba.

Felkészülési torna, Dabrowa Tarnowska, Lengyelország:
2014. április 4. Magyarország – Szerbia 28-23 (12-11)
2014. április 5. Magyarország – Lengyelország 32-20 (18-11)
2014. április 6. Magyarország – Csehország 26-22 (15-14)

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.