Raffai: elérhetjük a hetedik helyet

Felnőtt együttesünk csapatkapitányát, Raffai Andrást is felkértünk egy rövid értékelésre. Ő a következőképpen jellemezte a gárda alapszakaszbeli teljesítményét.

– Nagy reményekkel vágtunk neki a bajnokságnak. Úgy gondolom, a játékosállomány az utóbbi évekhez képest most a legerősebb. Ezért is voltunk bizakodóak. Mivel új edző érkezett a csapathoz, a játék képe is változott a tavalyihoz képest. Sajnos eleinte a nyelvi nehézségek hátráltatták a munkát, de ez idővel mind kevésbé nehezítette az edzéseket. Emellett a játékosoknak is alkalmazkodni kellett az új edzői szemlélethez. Ezek a dolgok meg is határozták az alapszakasz első felét. Véleményem szerint a jövőben már nem fogunk olyan hibákat elkövetni, mint amilyeneket elkövettünk és ezáltal értékes pontokat hullajtottunk el. A téli felkészülés után jó szériába kerültünk, a pesti botlás számomra érthetetlen. A rájátszásra csökkentenünk kell a hullámvölgyek mennyiségét és hosszát, akkor elérhetjük a hetedik helyet, ami szerintem a realitás ebben a bajnokságban.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.