Jól helytálltak az orosházi fiúk

Az Orosházi FKSE utánpótlás gárdáját három fiatal tehetség és egy edző is képviselte a december 27-28-29-én a Pest Megyei Kézilabda Szövetség által Mogyoródon és Gödöllőn megrendezett Régióválogatottak Tornáján.

Blaskó Tamás, Rákóczi Gábor és Szabó Csanád a régiós válogatón került a keretbe, majd  decemberben Gödöllőn, a hagyományos év végi válogatott tornán bizonyíthatták rátermettségüket a Sterbinszky Amália utánpótlás régió színeiben.

A hajdani sokszoros válogatott Csapó Erikát, a debreceni utánpótlásnevelés elismert vezetőjét, a három megyét (Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok) magába foglaló Sterbinszky Amália fiú régióválogatott egyik edzőjét kértük fel a csapat produkciójának értékelésére.

– Hogyan értékeled az együttes tornán nyújtott teljesítményét?
– Hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat, igazából nem tudtuk összhangba hozni azt, hogy egy mérkőzésen belül a védekezés, a támadás és a kapusteljesítmény szinkronban legyen. Persze voltak elgondolkodtató momentumok, ami a dolog negatív oldalát illeti, de ettől függetlenül azt is látni kell, hogy itt a kelet-magyarországi régióban – nőiesen kifejezve – abból főzünk, amink van, hiszen mi saját anyagból dolgozunk, ezek a gyerekek saját nevelések – ebből a kevésből kell ezt a csapatot összerakni. Nagyon sok jó egyéni teljesítmény volt, itt az átlövők és Rákóczi Gábor kapusteljesítménye az, ami kimondottan elfogadható.

– Milyen felkészülés előzte meg ezt az év végi viadalt?
– Komoly problémát okozott, hogy gyakorlatilag egyszer találkoztak a gyerekek, amikor ki lettek válogatva. Összesen egy edzésük lett volna, amin ráadásul nem is tudott mindenki megjelenni, hiszen a debreceni játékosoknak például OSB-mérkőzése volt azon a napon. Ez abból adódik, hogy az ERIMA gyermekbajnokság elég későn indult be, sűrű a programja a gyerekeknek, nagyon sokat kell uatazniuk, tehát nem igazán lehetett találni olyan időpontot, amikor együtt tudtak volna készülni. Mi nem tudjuk felmutatni azt, amit a Honvéd, a PLER vagy a Veszprém, akik közös sorral érkeztek a tornára.

– Mennyire vagy elégedett az orosházi fiúk munkájával?
– Valamennyien jól dolgoztak, kiemelném a kapus Rákóczi Gábor teljesítményét, nagy reményű fiatalembernek tűnik. Szabó Csanád is nagyon ügyes, szerintem sok lehetőség rejlik benne, nagyon remélem, hogy a mi régiónkban marad.

Zöld mezben a Sterbinszky Amália régióválogatott

A Sterbinszky Amália régióválogatott végül két győzelemmel és három vereséggel a torna 7. helyét szerezte meg, a következő eredmények születtek:
Csoportmérkőzések:
Sterbinszky Amália régióválogatott – Zákányi Bálint régióválogatott 25:24 (12:12)
Tóth László régióválogatott – Sterbinszky Amália régióválogatott 22-21 (09-11)
Sterbinszky Amália régióválogatott – Kovács László régióválogatott 11-24 (01-11)
Helyosztók:
Sterbinszky Amália régióválogatott – Csiszár László régióválogatott 24-29 (09-13)
Tóth László régióválogatott – Sterbinszky Amália régióválogatott 21-23 (11-11)

* * *

Még egy orosházi résztvevője volt a régiós válogatottak megmérettetésének: az Orosházi FKSE utánpótlás edzője, Papp Mihály a leányok válogatottjának trénereként vett részt a tornán. Az általa és a debreceni Márián Blanka által irányított Sterbinszky Amália régióválogatott a lányok mezőnyében száz százalékos teljesítménnyel aranyérmet nyert. Gratulálunk!

Papp Mihály (a jobb szélen) és aranyérmes lányai

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.