Hazai iksz után idegenbeli siker

Szerda este játszották a temesváriak elleni visszavágót NB I-es férfi kéziseink. Ezúttal Romániában léptek pályára a fiúk, de az idegen környezet sem gátolta meg őket abban, hogy a hazai döntetlen után legyőzzék a román Nemzeti Ligában vitézkedő, jó erőkből álló Politechnika Temesvár csapatát.

Politechnika Temesvár – OFKSE-Linamar 28-29 (13-16)

OFKSE: Ivanisevic – Németh 4, Czifra 2, Benmiloud 2, Buday 4, Milovic 1, Balda 5. Cs.: Herjeczki, Pajkó (kapusok), Bali 2, Morva, Berta, Harsányi 4, Maric, Mazic 4, Raffai 1, Varsandán Á. Edző: Vladan Jordovic.
A Temesvár legjobb dobói: Petrovic 9 és Kaftin 7 góllal.

A két edző mérkőzés előtt úgy egyezett meg, hogy a rendes, kétszer harminc perces összecsapás után következzék egy ráadás félidő is. Mindkét együttesben a ráadásban kaptak szerepet a fiatal játékosok, akiknek – ami az orosháziakat illeti – a játékával Jordovic edző elégedett volt.

A felkészülés jelen szakaszában igen fontos volt számunkra ez a mérkőzés. Az első két játékrészben a mieink számára a hatos falas, illetve az 5+1-es zavarós védekezés gyakorlása volt  ezen az estén a fő feladat. Ezt a fiúk szépen meg is oldották. Az elején magához ragadta a kezdeményezést a vendég orosházi gárda és a koncentráltan és kellő agresszivitással játszott védekezésnek köszönhetően a szünetre is előnnyel mehettek.

Jordovic mester minden játékosnak adott játéklehetőséget és a fiúk éltek is vele. Jó volt látni, hogy góljaink zömét nem egy, vagy két játékos szerezte, hanem megoszlottak a gólok, mindenki lehetőség szerint hozzá tette a magáét. A kemény küzdelmet hozó mérkőzésen a vendéglátók erejéből csak arra telt, hogy a végére egy gólra megközelítsék a mieinket.

Vladan Jordovic: Lélektanilag nagyon fontos győzelmet sikerült elérnünk. Ez, ma a koncentrációnak és az agresszív, ugyanakkor fegyelmezett védekezésnek volt nagyrészt köszönhető. Ez volt a fő feladat és a fiúk szépen meg is csinálták, amit kellett. A felkészülés jól halad és érzésem szerint időarányosan jól állunk. A támadó figurák, taktikai elemek gyakorlása még ezután következik és ezzel együtt remélem, hogy a csapat, a játék összecsiszolása is minél magasabb szinten megtörténik a bajnoki rajtig.

A következő – nem is akármilyen – feladat pénteken vár a fiúkra. Szegedre, a bajnoki ezüstérmes és BL résztvevő Pick Szeged otthonába utaznak felkészülési mérkőzésre. Erről a találkozóról, már pénteken az esti órákban olvashattok.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.