NB I junior: 6. hely és sérüléshullám

Az Orosházi Férfi Kézilabda SE junior játékosai számára véget ért a bajnokság. A Budapesten lejátszott három mérkőzés azt volt hivatva eldönteni, milyen végső sorrend alakul ki az 5-8. helyen.

A mieink számára az alapszakaszból hozott pontok miatt csak az volt a tét, hogy az 5. vagy a 6. helyen végeznek. Nem voltak jók az előjelek. Az irányító Benák Krisztián a felnőtt csapat edzésén meghúzta a bokáját, emiatt egyik mérkőzésen sem léphetett pályára. Csernák ízületi problémákkal küzd, Macskáski nem játszott már több, mint hét forduló óta, Bajusz is sérült kézzel vállalta a játékot.

– Szépen elfogytunk, pedig nem voltunk messze a bravúrtól – kezdte a beszámolót Goór Róbert a juniorok edzője. – Az alapszakaszban elszenvedett két, egygólos vereség a Szeged ellen és a Veszprém ellen elhullatott egy pont. Ennyi hiányzott a szenzációhoz, hogy négybe jussunk a rájátszásra. Közben voltak nagyszerű eredményeink. A Csurgón aratott győzelem, a Veszprém legyőzése, stb. Most a rájátszásban először a Gyöngyös ellen léptünk pályára. Itt óriási bírói tévedések és hatalmas küzdelem után 28-27 arányban kikaptunk. A következő ellenfél a Vác gárdája volt. 23-22. Újabb egygólos vereség. Ezután következett a Fradi elleni rangadó, ahol eldőlt, hogy az 5. vagy a 6. hely a miénk. Ezen a találkozón is – csakúgy mint az előző kettőn – hiányoztak Benák góljai. Végül 25-27 arányú fővárosi győzelem született, így a hatodik helyen zárta a 2012-13-as bajnokságot az OFKSE junior csapata – ismertette az eredményeket edző.

A kötelezőket – idegenben is, itthon is – hozták a fiúk és voltak a már említett nagyszerű eredmények is.
– Végeredményben meg kell dicsérnem a csapatot, elsősorban az alapszakaszban nyújtott teljesítményükért. Eközben kialakult egy jó csapat, egy jó közösség is , akik nem mellesleg a junior meccsekre is megtöltik a csarnok lelátóját. A 6. helynél kis szerencsével végezhettünk volna sokkal előkelőbb pozícióban is, de ha reálisan nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy a jelenlegi összetételben a 4-6. hely a realitás. Egy-két magasabb lövő szerződtetésével van esély az előrelépésre. Még egyszer gratulálok a fiúknak – zárta az értékelést Goór Róbert edző.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.