Edzőmeccsel hangolódtunk a rájátszásra

Az április 5-én kezdődő rájátszás előtt egy edzőmérkőzést iktatott a programba az Orosházi FKSE-Linamar kézilabda csapata.

FTC-PLER Budapest Orosházi FKSE 35 – 31
Felkészülési mérkőzés, Budapest, 200 néző.
Gólszerzők: Harsányi, Morva, Balda 5-5, Lászlai, Mazic, Bajusz 3-3; Benmiloud 2, Kanyó, Berta, Bali, Maric 1-1.
Az FTC-PLER legjobbjai: Lendvay 6, Vancsics, Pavlovics, Rév 5-5.

A találkozón nem állhatott Füzesi Ferenc és a csapat rendelkezésére a legutóbbi Pécs elleni bajnokin lágyéksérülést szenvedett Dukic Goran, és a csütörtöki edzésen ujjsérülést összeszedő Raffai András.

– A fő cél az volt, hogy a csapat játékban maradjon és egy erős csapat ellen tudjunk gyakorolni – kezdte a mérkőzés értékelését Füzesi Ferenc. -És ez a mérkőzés meg is felelt a céloknak. Zsiga Gyula fiai mindig komoly erőpróbát jelentenek számunkra. A csapat ezen a találkozón helyenként jól játszva szenvedte el a minimális vereséget. Ez a négygólos különbség az első félidő végén, egy zűrzavaros két perc során alakult ki, amikor néhány elhibázott lehetőségünk után a fővárosi csapat büntetett. A második félidőben is meg voltak a lehetőségek a felzárkózásra, de egy-két technikai hibán ez elcsúszott. Összességében azt mondhatom, hogy jól teljesített a csapat. A 31 lőtt gól mindenképpen jónak mondható, a védekezést kell még inkább felkeményíteni és zártabbá tenni. A rájátszásban kőkemény csaták várnak ránk, de őszintén bízom a jó szereplésben. Remélem, hogy április 5-ére, az Eötvös csarnokban sorra kerülő Pécs elleni találkozóra mindenki egészséges lesz és kiváló közönségünk is újra odaáll a csapat mellé – emelte ki Füzesi Ferenc.

Képek a mérkőzésről:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.470935396306856.1073741828.280778228655908&type=1

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.