Mikulás-kupán szerepelt az OFKSE-utánpótlás

Négy orosházi fiúcsapat szerepelt a hagyományos adai viadalon, ahol az éremszerzés ugyan nem sikerült az erős nemzetközi mezőnyben, ám a fiatalok hasznos és izgalmas mérkőzéseket vívtak.

Kilencedik alkalommal rendezték meg az adaiak a Mikulás-kupát. Sosem volt egyszerű, de rengeteg lelkes és segítőkész ember hozzájárulásával évről-évre – mint mindig – most is sikerült. Idén 39 csapat vett részt 19 egyesületből. Az OFKSE szeretné külön megköszönni Ginder Gáspárnak (Gazsinak), aki szívét-lelkét ennek a rendezvénynek szentelte.

Magyarországot nyolc csapat képviselte, köztük volt például a Pick-Szeged, az MKB Veszprém, és nem utolsósorban az OFKSE Orosházáról. Az U14-es korosztály edzője Barna Károly, a szivacskézilabdások edzője Papp Mihály volt. A mérkőzéseket két helyszínen, az adai általános iskolában és a Városi Sportcsarnokban rendezték.  A csapat két orosházi játékvezetőt is vitt magával, Szikora Attila és Demartsik Ferenc rengeteg mérkőzést vezetett le.

U14

OFKSE – MKB ALSÓÖRS 7-10
Barna Károly csapatának első nemzetközi tornáján szoros küzdelemben az első félidő eredménye 4-5. Hatalmas küzdelmek sorozata követte egymást, de sajnos az ellenfél jobbnak bizonyult.

OFKSE – LESKOVAC 16-10
Kezdettől fogva mi vezettünk, igaz nem túl jó játékkal, de magabiztosan nyertük meg a mérkőzést.

Az OFKSE U14-es csapata Barna Károly edző vezetésével

OFKSE – ZELEZNICA 13-12
Nagyon izgalmas, nagyon szoros mérkőzés szemtanúi lehettünk. Nem túl jó játékkal – talán mondhatnánk azt is, hogy rossz játékkal -, de mégis győzelmet arattunk. AZ OFKSE így az Alsóörs mögött csoport másodikként végzett.

OFKSE – PICK-SZEGED 8-16
A harmadik-negyedik helyezésért játszott Barna Károly csapata a Pick-Szeged ellen. Az első félidőben még úgy látszott, hogy mindkét csapat egyenrangú félnek bizonyul. Sajnos a második félidőben az OFKSE játékosai nem bírtak lépést tartani a Pick-Szeged játékosaival. Barna Károly edző úgy látta, hogy már nincs esély a győzelemre, ezért a cserepadon ülő játékosoknak is adott játéklehetőséget.

A szivacskézilabda verseny végeredménye a kicsiknél a következőképpen alakult: 10 csapat indult, az Orosházi FKSE csapatai az 5., 6., és 7. helyen végeztek Papp Mihály edző vezetésével.

Papp Mihály szivacskézilabdás tanítványaival

A Szerbiában tomboló hóvihar miatt sajnos az ünnepélyes eredményhirdetés elmaradt, a serlegeket és az érmeket Ginder Gáspár (Gazsi) adta át a csapatoknak.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.