U16: hasznos és fontos tapasztalatok

Az élvonalbeli tabella második helyén álló Ferencváros csapatát fogadta szerdán az Orosházi FKSE-Tokai U16-os együttese. Veresége ellenére Tóth Károly csapata a 11. helyen zárt, így bebiztosította tagságát az I. osztályban.

Orosházi FKSE-Tokai – FTC 16-43 (6-19)
Orosháza:
 Tomozi, Göblyös (kapusok) – Petróczki 1, Nagy N., Paku, Hajnal 4, Hajdú 2, Véé 1,  Zolnai 2, Fehér 2, Lovas 1, Kun 2, Horváth P., Demjan 1, Gigacz. Edző: Tóth Károly.

Tóth Károly: – A záró fordulóban egy olyan csapatot fogadtunk, akikről tudtuk, hogy felfelé lógnak ki a korosztályunkból. Ennek ellenére szerettük volna méltóképpen lezárni a szezont, ez sajnos egyáltalán nem sikerült. A Fradi sokkal jobb volt minden tekintetben és ilyen különbséggel is megérdemelten győzött. Nálunk a húsvéti szünet után valami összetört. Ahelyett, hogy az utolsó 6 fordulóra felszívtuk volna magunkat és felzárkóztunk volna a középmezőnyhöz, megismételtük az idény eleji formánk. Persze július 19-én bárki aláírta volna ezt az eredményt, mégis maradt bennünk hiányérzet. Örülök, hogy végül az első osztályban tudtunk szerepelni, hiszen ezek a gyerekek “hiába” kézilabdáznak 4-8 éve, ez volt életük első 26 olyan mérkőzése, amikor a legjobbak ellen mérettették meg magukat. Azt hiszem hasznos és egyben fontos tapasztalatokat szereztek mindnyájan a serdülő korosztály előtt, köszönöm mindenkinek aki egy kicsit és részese volt ennek az évünknek!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.