Ifjúsági siker Mezőkövesden

Bravúros győzelmet aratott és fontos pontokat szerzett Mezőkövesden az Orosházi FKSE-Tokai ifjúsági együttese. A serdülők is szoros mérkőzést játszottak, nem sok hiányzott az ő sikerükhöz sem.

Mezőkövesdi KC – Orosházi FKSE-Tokai 26-24 (11-13)

Serdülő bajnokság, I. osztály, Keleti csoport, Mezőkövesd, 40 néző. V.: Harsányi, Magyar. Orosháza: Umenhoffer (kapus), Benkő, Borbély 5, Fábián 8, Furka 1, Hajnal, Koós Á. 7, Koós R., Körmöczi, Kun, Paku, Szeremi 1,  Zolnai 2. Edző: Zalai Csanád.
Kiállítások: 0, ill. 8 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 4/2.

Zalai Csanád: – Megfogyva bár, de törve nem érkeztünk meg a mérkőzésre. A bravúros ifi győzelem után igyekeztünk mi is egy hasonló sikert elérni és közel is álltunk hozzá. A fiúk nagyon feltüzelt hangulatban játszották végig az egész találkozót. A nyitott védekezésünk végig remekül működött és a kapuban is jött egy egész jó teljesítmény. 2-1 után, az 50. percben, 23-22-nél tudott ismét vezetést szerezni az ellenfelünk, ahol egy picit megtörtünk és ezután támadásban nem úgy jöttek össze a dolgaink ahogy szerettük volna. Az utolsó 5 percre 3 gólos hátránnyal fordultunk rá, amit 7 a 6 elleni játékkal próbáltunk ledolgozni és habár nem mindig hoztuk a legjobb döntéseket és volt némi szerencsénk is, így sikerült felzárkóznunk egy gólra, az utolsó kövesdi találat viszont mindent eldöntött. Sajnálom, mert úgy gondolom, hogy legalább az 1 pontot megérdemeltük volna, nagyon jól küzdöttünk.

Agrinox Market-Mezőkövesdi KC – Orosházi FKSE-Tokai 33-34 (17-14)

Ifjúsági bajnokság, I. osztály, Keleti csoport, Mezőkövesd, 50 néző. V.: Harsányi, Magyar. Orosháza: Opavszki, Paulik (kapusok), Bencsik, Benkő, Borbély 5, Bordás 1, Fábián 1, Furka, Gönczi 7, Jónás, Kecskés 4, Farkas S. 1, Szabó M. 6, Vass 9. Edző: Pásztor István.
Kiállítások: 0, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3.

Pásztor István: – Végig szoros mérkőzésen sikerült nyernünk a jó erőkből álló Mezőkövesd ellen. Jól kezdtünk, 3-4 góllal vezettünk az első félidő közepéig, majd jöttek a hibák, kihagyott helyzetek, és a szünetben már nem nálunk volt az előny. A második félidőben védekezést váltottunk, megnyitottuk a falat, ez megzavarta az ellenfelet és egy 8-1-es szakaszt produkáltunk a mi javunkra. A végjáték nagyon szoros volt, öt másodperccel a vége előtt Opavszki István védése után sikerült egy góllal nyernünk. Még két mérkőzésünk van, szeretnénk jó eredményt elérni és így zárni az évet.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.