Teher nélkül játszhatunk

Az Orosházi FKSE-Tokai felnőtt együttese szombaton este 18:00 órai kezdettel hazai pályán fogadja az éllovas Budai Farkasok csapatát. Kovács Attila legénysége szeretne kellemetlen estét szerezni a vendégek számára.

– Ellenfelünk nem titkolt szándéka, hogy jövőre az NB I-ben szerepeljen. Nagyon jól összerakott, egységes csapatot épített Koi Endre, akik nem véletlenül nyerték meg a nyugati csoportot. Az utóbbi időben azonban mi is nagyszerű meccseket játszottunk. Lekerült rólunk minden eddigi teher, mivel a Budai Farkasok és a Cegléd kimondták, hogy bajnokságot akarnak nyerni. Azt gondolom, hogy ez szombaton a mi malmunkra hajthatja a vizet. Ha sikerül felszabadultan, de mégis motiváltan játszani, akkor kellemetlen estét okozhatunk a Farkasok számára. Remélem, hogy kiváló szurkolóink ezúttal is űzni – hajtani fogják majd a mieinket!

A szombaton este 18:00 órakor kezdődő találkozó játékvezetői Sándor György és Szabó Balázs lesznek.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.