Gólzáporos mérkőzésen értékes győzelem

BFKA Veszprém – Orosházi FKSE-Tokai 33-37 (20-19)

NB I/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Veszprém, 50 néző. V.: Paska, Vastag. Orosháza: Majdán – Lászlai 6, Kiss R. 3, Tóth K. 8, Kovács B. 3, Kecskés 8 (4), Döme 3. Cs.: Pajkó, Varga I. (kapusok), Takó 3, Bella 1, Mihály, Németh L., Molnár G. 1, Antal 1, Pásztor M. Edző: Kovács Attila. A BFKA Veszprém legjobb dobója: Pergel 9.
Kiállítások: 10, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4.

Nagyon belekezdett az Orosháza, nem egész négy perc elteltével Tóth Károly már csapata negyedik gólját szerezte. Mindez megadta a mérkőzés alaphangját, látszott a vendégcsapaton, hogy mennyire motiváltan áll hozzá a találkozóhoz.

Az orosháziak diktálták a tempót, s a 11. percig maradt a három-négy gólos előnyük. A nagy rohanásban azonban hamar el kellett kezdeni cserélni, és az új belépőknek időre volt szükségük, hogy bemelegedjenek. A 15. percben Pergel találatával már karnyújtásnyira került ellenfelétől a BFKA Veszprém. Pergel a 18. percben ki is egyenlített (11-11), de a vezetést még nem sikerült átvenni egészen a 22. percig, amikor Végh Bálint betalált (15-14). A vendégoldalon hiányzott a jó kapusteljesítmény. Innentől kezdve a szünetig végig a Veszprém vezetett egy-két góllal. Molnár Gergő 30. percben szerzett találatával egy gólra csökkent az OFKSE hátránya

.

A hazaiak továbbra is nagyon lelkesen játszottak, ám a vendégek gólfelelőse, Tóth Károly a második félidőben is megtartotta jó szokását és a 36. percben neki köszönhetően sikerült fordítani az eredményen.
A 40. perctől Majdán kapus is belejött, zicccereket, sőt, hetest is védett, nagy lökést adva ezzel a csapatának. Innentől kezdve végig koncentráltan, nagy akarattal játszott az Orosháza, s bár a félidő közepén még mindig csak két gól volt a különbség, de benne volt a játékban, hogy fáradó ellenfelét felőrli a csapat. A 46. percben Lászlai Szabolcs találatával három gólra lépett el a zöld-sárga mezes csapat, amely bevállalta a hét a hat elleni játékot, négy-öt gólt lőtt ekkor a vendégcsapat. A hazaiak igyekeztek még kapaszkodni, az 54. percig még lőtávolban tudtak maradni, de az utolsó öt percben már egyértelműen az orosháziak domináltak és nem hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból.

Az Orosháza rászolgált a győzelemre, mert egy rövid időszaktól eltekintve végig uralta a játékot és a meccs hajrájában még rá is tudott tenni egy lapáttal.

Kovács Attila: – Gólzáporos mérkőzésen nagyszerű győzelmet arattunk. Büszke vagyok a csapatomra, gratulálok a fiúknak!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.