Nagyszerű dolog lenne pontokkal hazatérni

Vasárnap este 18:00 órától a Tata otthonában vendégszerepel az Orosházi FKSE-Tokai legénysége. Kovács Attila vezetőedző szerint koncentrált játékkal esély lehet a győzelemre.

– A legutóbbi mérkőzésen nem sikerült olyan produkciót nyújtani, amilyet szerettünk volna, de szerencsére így is ki tudtuk harcolni a győzelmet. Következő ellenfelünk a jó erőkből álló Tata lesz, ahol sokkal jobban kell majd játszani, ha jó eredményt akarunk elérni. Az előjelek nem a legjobbak, a héten többen átestek a mostanában terjedő, gyomorproblémákat okozó víruson, így a heti felkészülésünk közel sem volt optimális.

– A Tata legutóbb meggyőző játékkal nyert a “mumusunk” ellen, Salgótarjánban. Nagyon egységes, jó csapat benyomását keltik, kemény védekezésük mellett látványos támadójátékuk van. Igyekszünk javítani a múlt heti játékunkon, hiszen csak koncentráltabb játékkal lehet győzelmi esélyünk vasárnap. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor egy jó színvonalú mérkőzés alakul majd ki, ahonnan nagyszerű dolog lenne pontokkal hazatérni.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.