Hazai pályán indul a rájátszás

Pénteken este 19:00 órától a Szigetszentmiklós csapatát fogadja az Orosházi FKSE-Tokai legénysége az Eötvös-csarnokban, Kovács Attila vezetőedző okos játékot és győzelmet vár együttesétől.

– Pénteken elkezdjük a felsőházi menetelést. Bizakodó vagyok, hiszen az utolsó két fordulóban már azt az arcát mutatta a csapat, amelyet a szurkolóink szeretnek látni. Nagy szerepe van ebben annak, hogy a korábbi sérültjeink kezdenek újra formába lendülni. A héten teljes létszámmal, hiányzó nélkül edzettünk, erre hónapok óta nem volt példa. Nagyon remélem, hogy ezzel túl is vagyunk ezen a nehéz perióduson és az évben már nem lesz több ilyen időszakunk!

–  Mit kell tudni soron következő ellenfelünkről?
–  A Szigetszentmiklós ellen kezdjük a rájátszást. Tudjuk, hogy egy kiváló csapatról van szó, ahol több olyan rutinos róka játszik, akik sok évet húztak le NB I-ben. Náluk játszik például Bali Ricsi is, aki jó pár évet játszott Orosházán. Játékukat alapjában határozza meg a kapusuk teljesítménye, aki szintén NB I-es rutinnal bír és extra produkcióra képes. Remélem, hogy sikerült jól felkészülni belőlük és okos játékkal itthon tudjuk tartani a két pontot!

– Régi dilemma már, hogy vajon az NB I/B keleti, vagy nyugati csoportja az erősebb. Senki nem tudja, hogy mi erre a válasz, de hamarosan tiszta víz kerül a pohárba. Szeretnénk tisztességgel helyt állni és minél több győzelemmel megörvendeztetni a közönségünket a következő hetekben. Remélem, hogy pénteken is a szokásos jó hangulat uralkodik majd az Eötvös Csarnokban! Hajrá Orosháza!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.