Nehéz feladat következik

Kemény mérkőzés vár vasárnap este az Orosházi FKSE-Tokai együttesére, mivel a vendég Ceglédi KKSE csapatának minden egyes pontra égető szüksége van a felsőházi tagság megszerzéséhez.

Kovács Attilát, az Orosháza vezetőedzőjét kérdeztük a Cegléd elleni találkozót megelőzően.

– Nehéz feladat vár ránk vasárnap. Ősszel ellenfelünket alaposan megtizedelte a járvány, ezért várakozáson alul teljesítettek. A téli szünetre nehéz helyzetbe kerültek, ezért nagyon megerősítették a keretüket. Egy irányítót és két átlövőt is igazoltak NB I-es csapatokból. Úgy gondolom, az eddigi legerősebb ellenfél érkezik Orosházára. Szerencsére a Ceglédnek sokkal több vesztenivalója van ezen a meccsen, így a teher őket nyomja majd jobban.

– Több játékosunk játszott korábban Cegléden, ez extra motivációt ad nekik. Kiváló kapusteljesítményre, szikrázóan kemény védekezésre és okos támadójátékra lesz szükségünk ahhoz, hogy győzelmet arassunk. Sérültjeink és betegeink már kezdenek felépülni, de csak vasárnap derül majd ki, hogy kire számíthatok a rangadón. Hajrá Orosháza!

Az Orosházi FKSE-Tokai – Ceglédi KKSE bajnoki mérkőzés február 27-én 18:00 órakor kezdődik az Eötvös-csarnokban, a találkozó játékvezetői Sándor György és Szabó Balázs lesznek.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.