Az első helynél nincs jobb, de sok van még hátra: évet értékelt az OFKSE

Felemásra sikeredett városunk férfi kézilabda klubjának éve. A felnőttek első féléves vergődésétől az utánpótlás bajnokságok leállításán át, az év végi győzelemsorozatig. Közte egy osztály visszalépés, új játékosok, új edző, új nehézségek, új örömök. Vajer Tamás klubelnök és Kovács Attila, a felnőtt csapat vezetőedzője értékelt.

Vajer Tamás klubelnök büszke rá, hogy a járvány okozta nehézségek után is úgy tud felállni a klub, hogy az U6-tól elkezdve a felnőttekig, minden korosztályos bajnokságban tudják képviselni magukat és Orosházát.

– A felnőtt csapat NB I-es volt még az előző bajnokságban. Sajnos élvonalbeli tagságunkat nem tudtuk megőrizni, de az élet ment tovább. Megpróbáltunk tudatosan építeni egy szerethető és győzni képes csapatot. Az ő első néhány mérkőzésükön még egy kissé döcögött a szekér, de azután szépen kiegyenesedett és a fiúk elkezdték sorra nyerni a meccseiket. Voltak sérülések és a csapatnak össze is kellett csiszolódni. Február végén a járvány miatt központilag leállították az utánpótlás bajnokságokat. Az ifi, serdülő és az U16-os csapatunk is az első osztályban szerepelt. Az edzések nem maradtak el továbbra sem.

Vajer Tamás, az Orosházi FKSE elnöke

Sokan másként gondolták, de a vezetőség azt vallja, hogy a mozgásnak, az edzésnek folyamatosnak kell lennie, akár van bajnokság, akár nincs. Szeptembertől újra indultak az utánpótlás bajnokságok, a fenti három csapatunk ismét az első osztályban szerepel. Ők is és a többi korosztályos csapatunk szépen megállták a helyüket. A személyi és tárgyi feltételek egyelőre adottak a klubnál. Egyszerűbb lenne, ha néhány edző kollégával többen erősítenék az egyesületet, de abból főzünk, amink van. Az utánpótlásban a NEKA mellett működik országosan még négy akadémia. Ezt bővíteni kívánják. Az OFKSE – mint utánpótlás nevelési központ – az első rostán megfelelt. A pontot az i-re jövőre teszik fel, így kicsit még korai erről beszélni, de dolgozunk, hogy minél jobb esélyünk legyen akadémiává válni. A jövő évi anyagi feltételeink – bízva a város további támogatásában – remélem meglesznek, és becsülettel végig tudjuk csinálni a 2022-es évet is. Nagyon remélem, hogy a közönségünk is kitart mellettünk, hisz nélkülük nem menne. A magam részéről és az OFKSE valamennyi tagja nevében is boldog karácsonyt, eredményes új évet és jó egészséget kívánok mindenkinek – zárja az összefoglalást Vajer Tamás.

A vezetőedző, Kovács Attila

A felnőtt csapat második félévéről az idén kinevezett vezetőedzőt, Kovács Attilát kérdeztük. Vele júniusban vette fel a kapcsolatot az egyesület és a volt OFKSE játékos rövid gondolkodás után igent mondott a felkérésre.

– Voltak sokan az ismerősi körben akik aggódtak, féltettek ettől a feladattól. Azt mondták, ezek a fiúk megesznek engem reggelire. Lehet, hogy meg tudtak volna, szerencsére nem ez volt az alapvető hozzáállás és első pillanattól kezdve – annak ellenére, hogy korban elég közel állunk egymáshoz a fiúkkal – jó szellemben tudtunk együtt dolgozni. Az igazolásokat az egyesület vezetésével egyeztetve, együtt tervezve végeztük. Voltak akik az egyesület megkeresésére, voltak akik az én hívó szavamra jöttek. Mindenkit ismertem előzőleg, többek ellen játszottam is. Az elején nem jöttek az eredmények, össze kellett csiszolódni a csapatnak, ki kellett alakulnia a csapat hierarchiának. A fanyalgók mondták is, hogy még néhány meccs és végem van. Most, hogy megy a szekér, ugyanezek már azt mondják, hogy ilyen kerettel könnyű. Szerencsére vannak a környezetemben jó és segítőkész emberek. Októberre forrta ki magát a dolog.

A BÉKÉSI KUPAKUDARC ÉS A SALGÓTARJÁN ELLENI MECCS VOLT A MÉLYPONT, DE A BAJNOKSÁG NEGYEDIK FORDULÓJA ÓTA MINDEN MECCSET MEGNYERTÜNK ÉS VEZETJÜK A TABELLÁT.

Pásztor Máté is szárnyal, csakúgy mint a csapat

Az az alapállásom, hogy ne nézzünk nagyon messzire előre, mindig koncentráljunk a következő feladatra, szerencsére a csapat partner ebben is. Remélem hamarosan felépül és vissza nyeri a formáját mindenki (Bella Csabi, Takó Dani, Antal Szabi), mert az utóbbi néhány meccset belső posztokon, szinte csere nélkül játszottuk le. A célunk minél előrébb végezni és az utóbbi néhány mérkőzés játéka alapján azt gondolom, hogy van esély odaérni a feljutó helyek valamelyikére. Fordulóról-fordulóra lépegetünk, hosszú még a bajnokság és egyelőre nem szövögetünk rózsaszín álmokat. Most a legfontosabb cél Salgótarjánban visszavenni azt a két pontot, amit elvesztettünk az ősszel, aztán jöhet sorra a többi. Most kaptak a srácok egy kis pihenőt, aztán januárban elkezdjük újra a közös munkát. Nagyon bízom benne, hogy vissza tudunk állni arra az útra, amin az utóbbi fordulókban haladtunk – mondta el Kovács Attila.

A kézilabdát szerető orosházi közönség is várja a további győzelmeket és a bajnokság februári folytatását.

Csányi József

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.