Németh-Csiki Rebeka és Németh László karácsonyi gondolatai

Az OrosCafé.hu sorozatában arról kérdezett néhány közismert és szeretett orosházit, hogyan tölti az idei karácsonyt, és hogy miben lesz ez az ünnep más, mint a korábbiak. Csapatkapitányunk, Németh László és Németh-Csiki Rebeka gondolatai következnek.

– A karácsony nálunk mindig is nagy családi esemény volt, gyermekkoromban is a nagypapákkal, nagymamákkal és dédikkel együtt éltük meg a szeretet ünnepét! Nem volt ez másképp a férjem családjánál sem, így amikor gyermekünk született, elhatároztuk, hogy őrizni fogjuk ezt a szép hagyományt – mesélte Rebeka.

– Mia most ért abba a korba, hogy várja a Jézuskát – vette át a szót László. – Ez új élmény neki is, nekünk is. December 24-én reggel, mire felébred, már várni fogja a feldíszített karácsonyfa. A délelőttöt együtt töltjük otthon, délután pedig meglátogatjuk az orosházi testvéreket, a dédit, meg a mamát és a papát. Ez idő alatt érkezik meg hozzánk a Jézuska, ekkor rejti majd a fa alá az ajándékokat. A karácsonyfa előtt közösen elénekeljük a Menyből az angyalt és a Kiskarácsony nagykarácsonyt, majd együtt kibontjuk az ajándékokat.

– Ezután jön majd a finom vacsora, amit anyukám segítségével készítek el – folytatta Rebeka. – Lesz az asztalon fácánleves, kacsasült, rántott hal, többféle saláta és köret is. Így telik majd nálunk a Szenteste, karácsony napjaiban pedig a férjem családjához és a távolabbi rokonainkhoz utazunk, és velük ünnepelünk!

Bogdánffy-Szőke Anett

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.