A tabella élén telel az Orosháza

Orosházi FKSE-Tokai-Debreceni EAC 28–24 (17–9)

NB I/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 150 néző. V.: Réti, Szedmák. Orosháza: Pajkó – Pásztor M. 1, Kovács B. 4, Tóth K. 2, Döme 3, Kiss R. 3, Németh L. 10 (1). Cs.: Majdán (kapus), Molnár S., Takó 2, Gönczi 1, Szabó M., Mihály 1, Molnár G., Antal 1. Edző: Kovács Attila. A DEAC legjobb dobója: Kathi 5.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc. Hétméteresek: 1/1, ill. 6/3
.

Kezdettől az Orosháza játéka dominált, míg a vendégek sorra elpuskázták helyzeteiket, a hazai csapat sorra lőtte a gólokat és a 6. percben már 4-0-ra vezetett. Az első vendégtalálat a 7. percben büntetőből született. Ez azonban nem szegte kedvét a vendéglátóknak, míg a debreceniek továbbra is hadilábon álltak a gólszerzéssel. A 12. percben már 7-2-re vezetett az OFKSE. A hazaiak távoli lövésekből is rendre betaláltak, míg a túloldalon Pajkó büntetőt is védett, így tovább nyílt az olló a két csapat között (22. p.: 14-6) és a nyolcgólos különbség a félidőig is megmaradt.

A 10 gólos Németh László (44) igazi vezére volt csapatának

A második felvonás elején az Orosháza tovább növelte az előnyét, a 38. percben 10 gól volt a különbség a két csapat között (22-12). Hiába volt azonban nagy a differencia a két csapat között, mindkét fél nagyot harcolt. Gönczi András személyében újoncot avatott az OFKSE, aki az 54. percben annak rendje és módja szerint meg is szerezte első bajnoki gólját. A végére kissé kiengedett az Orosháza, lehetőséget hagyva a Debrecennek a felzárkózásra (a vendégek mínusz négyre küzdötték vissza magukat), ám így is megérdemelten zúgott a „Szép volt fiúk!” rigmus a nézőtérről.

Az OFKSE a tabella éléről várhatja a jövő évi folytatást.

Kovács Attila: – Gratulálok a csapatnak! Magabiztos győzelmet arattunk. A mérkőzés végén kicsit ráültünk az eredményre, de örömteli számomra, hogy fiatal játékosaink is sokat lehettek a pályán. Köszönöm a fiúknak az egész éves munkát!

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.