Az OrosCafé.hu sorozatában orosházi illetőségű sportolókat faggatnak pályafutásuk legboldogabb vagy legmeghatározóbb pillanatairól. Ezúttal Bella Csabát, az Orosházi FKSE-Tokai kézilabdacsapatának irányítóját kérdezték meg, aki mind a korosztályos, mind a felnőtt korosztályban lejátszott mérkőzéseiről őriz szép emlékeket.
– A kézilabdával én is úgy találkoztam, mint sokan mások. Első osztályos lehettem, amikor jöttek hozzánk toborozni, Pásztor István, azaz Öcsi bácsi mérte fel, ki hogyan dob kapura, passzol vagy hogyan bánik a labdával. Azon kevesek közé tartozom, akik soha nem mentek le a focipályára és bár kipróbáltam mellette több sportágat is, például birkózást, úszást, vívást, mégis a kézilabda maradt végig állandó.
Olyan 2-3-4 osztályos koromban már átjártunk iskolák közti versengésre az Eötvös-csarnokba, majd nem sokkal később már meghívást kaptam a városi csapatba, ott kezdtem el egyesületi szinten is játszani, tulajdonképpen akkortól indult a pályafutásom érdemi része. Orosházán voltam utánpótlás játékos, itt kerültem fel a felnőtt csapatba is és bár pályára léptem kettős igazolással algyői és békési színekben, valamint egy féléves kitérő során a PLER Budapest csapatában, hamar visszakerültem, most is itt játszom és szeretek is itt lenni – mutatkozott be Bella Csaba.
Sorsdöntő szezon és mérkőzés
Mint mondta, eddigi pályafutásából pillanatok helyett inkább egy-egy mérkőzést vagy szezont szeretne kiemelni. Az első olyan emlék, ami az évek során nagy kedvencévé vált, az a serdülő korosztályban érte.
Ebben az időszakban egy nagyon jó és összeszokott csapat állt össze, Barna Károly irányításával, amit az eredmények is igazoltak. A felsőházi rájátszásban is jól ment nekik a játék végül a Pick Szeged mellett a Békéscsaba fiataljai végeztek előttük és jutottak be az országos döntőbe, de csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően.
Óriási szomszédvári rangadókként emlékszik vissza a csabaiak elleni összecsapásokra, a kemény játék mellett azonban tisztelték is egymást a kézilabdázók, akik a mai napig tartják a kapcsolatot.
– ABBAN AZ IDŐSZAKBAN FOGALMAZÓDOTT MEG BENNEM AZ, HOGY ÉRDEMES LEHET EZZEL A SPORTTAL HOSSZABB TÁVON PROFI SZINTEN IS, A FELNŐTT MEZŐNYBEN FOGLALKOZNI. SORSFORDÍTÓ ÉV VOLT – ÁRULTA EL.
Ezt követően kerültek fel csapattársaival az ifjúsági korosztályba, ott ugyan az első évét sérülések is nehezítették, a következő szezon azonban szintén emlékezetesre sikerült.
Mind a korosztályos, mind a felnőtt korosztályból szívesen idézett fel emlékeket (Fotó: Horváth Bence)
– Az az időszak volt nekünk, a 97-98-as születésű korosztálynak a felnőttmezőny előtti lépcsőfok, amit nagyon élveztem. Buday Dániel volt akkor az edzőnk, aki megígérte nekünk, hogyha elérünk egy bizonyos pontszámot a bajnokság végén, akkor meghív minket a nyaralójába. Mondanom sem kell, hogy ez természetesen az utolsó összecsapáson állt vagy bukott, ahol a minket az odavágón korábban több góllal legyőző Gyöngyössel néztünk farkasszemet.
A visszavágón, hazai közönség előtt sikerült ellentmondást nem tűrő kézilabdával behúznunk a győzelmet. Senkinek az egyéni teljesítményét nem akarom kiemelni, mert maga a csapat volt az, aki érezte, hogy egy döntő pillanatnak a részese.
AMIKOR LEFÚJTÁK, OLYAN NAGY BOLDOGSÁG TÖLTÖTT EL MINKET, AMIT A MAI NAPIG SZÍVESEN IDÉZEK FEL. AKKOR ÉREZTEM A LEGINKÁBB AZT, HOGY MIÉRT VÁLIK SPORTOLÓVÁ EGY SPORTOLÓ – IDÉZTE FEL.
A Csurgó ellen szerezte élete első felnőtt élvonalbeli találatát (Fotó: Horváth Bence)
Minden élvonalban pályára lépő kézilabdázó számára különleges érzés első bajnoki góljának megszerzése és ez alól Csaba sem volt kivétel. A nagy pillanat akkor jött el, amikor Buday Dániel átvette a felnőttcsapat irányítását és bár akkoriban még inkább a junior bajnokságban kapott nagy szerepet, egy a csapaton végigsöprő vírusos megbetegedés miatt a stabil felsőházi csapatnak számító Csurgó otthonában megkapta a nagy lehetőséget.
Edzője akkor a következő utasítással küldte pályára a mérkőzés utolsó perceiben: játsszon a legjobb tudása szerint.
– Sokan a Veszprémnek vagy Szegednek lőtt góljukra emlékeznek vissza pályafutásuk során a legszívesebben, nekem ez a Csurgó ellen adatott meg. Ráadásul emocionális játékosnak tartom magam, szeretem kifelé is megmutatni, hogy örülök, mégis igyekeztem visszafogottan ünnepelni, hiszen sajnos végül vereséggel távoztunk. Mégis olyan euforikus érzés volt, hogy még most is borsódzik a hátam, ha rá gondolok – tette hozzá.
Bojtor Zalán
