U16: erősödni kell

Az Orosházi FKSE utánpótlás csapatai közül elsőként az U16-os fiúk kezdték meg a bajnoki küzdelmeket. Tóth Károly legénysége szerdán délután hazai pályán fogadta a Pénzügyőr együttesét.

Orosházi FKSE-Tokai – Pénzügyőr SE 16-38 (5-21)
Orosháza:
 Tomozi (kapus), Petróczki, Kun 1, Paku, Hajnal 1, Molnár Á. 2, Hajdú 2, Fehér 3, Zolnai 5, Körmöczi 1, Lovas, Gál, Horváth P. 1, Németh R., Gelegonya. Edző: Tóth Károly.

Tóth Károly: – A tavalyi U16-os csapatból mindössze 4 játékos maradt, így a csapatépítést teljesen elölről kellett kezdeni a nyáron, amivel nem járunk abban a fázisban mint azt eredetileg terveztem ilyenkorra. Bár szinte a keret minden tagjának ez volt élete első 1. osztályú mérkőzése, ennek ellenére olyan gyermeteg hibákat vétettünk, amikről tudtuk, hogy ezen a szinten ez már nem fér bele. Miután ideje korán eldőlt a mérkőzés és már nem volt min izgulni, a második félidőben tisztességesen helytálltunk. Nagyszerű lehetőség számunkra, hogy a legmagasabb osztályban szerepelhetünk és rengeteg tapasztalatot szerezhetünk a későbbiekre, de bele kell erősödnünk egyénileg és csapatszinten egyaránt.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.