Strandon kéziztek – Bronzérem lett a jutalmuk

Az Orosházi FKSE néhány jelenlegi és korábbi játékosa a strandkézilabdában is kipróbálta magát. A fiúk Talajok néven induló csapata a harmadik helyet szerezte meg az I. Békés Megyei Strandkézilabda Fesztiválon.

Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendezték meg a napokban a Békés Megyei Strandkézilabda fesztivált. A rendezvényen orosházi alakulatért is szoríthattak a kézilabdát kedvelők, az OFKSE jelenlegi és korábbi játékosaiból alkotott Talajok nevű formáció egy nyolccsapatos torna keretében mutathatta meg tudását.

– Tulajdonképpen egy baráti szerveződés volt a rendezvény, de ez persze nem jelentette azt, hogy ne vették volna komolyan a csapatok. Egy játékvezető ötlete volt a torna és Héjja Ádám, aki szintén szokott mérkőzéseket vezetni, szólt nekünk a lehetőségről. A csapatunk egy része jelenleg is az OFKSE kötelékébe tartozik, de a többieknek is megvolt a kötődés a klubhoz – ismertette a részleteket Bella Csaba, a klub irányítója.

A résztvevőket két négyfős csoportba osztották be, az orosháziak egy békési, valamint békéscsabai fiatalokból álló, valamint egy Gyuláról érkező formáció ellen mérkőztek. A csoportkört végül három győzelemmel tudták le, amivel az elődöntőbe jutottak tovább.
– Egy szettet buktunk, a békéscsabaiak ellen, ahol végül szétlövéssel győzedelmeskedtünk. A többi csoportkörös mérkőzésünket magabiztosan nyertük, de nem dőlhettünk hátra, mert az esélyesek közé tartozó Homokfutók vártak ránk az elődöntőben – mesélte.

A piros mezes orosháziak a dobogó harmadik fokára állhattak

A várakozásoknak megfelelően a döntőbe kerülésért vívott összecsapás kiélezett küzdelmet hozott. Az első szett az ellenfélé volt, a másodikat magabiztosan nyerték az orosháziak. Következhetett a szétlövés, mely azonban ezúttal nem nekik kedvezett. A bronzmérkőzésen ismét a torna meglepetéscsapatának bizonyuló gyulaiakkal néztek farkasszemet, végül magabiztos játékkal behúzva a győzelmet, felállhattak a dobogó harmadik fokára.

– Ügyesek voltak az ellenfeleink, de szerencsére ismét sikerült őket legyőznünk. A második szett vége felé igyekeztünk segíteni Szabinak is a gólkirályi elismerés megszerzésében, de ő sokszor önzetlenül visszatette nekünk a labdát. Jövőre is szívesen mennénk, emellett szeretnénk majd részt venni jövő héten egy 16 csapatos tornán is, melyet Kunfehértón rendeznek majd, ez viszont már a felnőttcsapat programjától is függ – tette hozzá Bella Csaba.

A TALAJOK ÖSSZETÉTELE A KÖVETKEZŐKÉPPEN NÉZETT KI: BELLA CSABA, HÉJJA ÁDÁM, MAJDÁN MÁRK, MOLNÁR GERGŐ, LÁSZLAI SZABOLCS (Ő A TORNA GÓLKIRÁLYI CÍMÉT IS MEGSZEREZTE), NADICSÁN MARCELL, DOBRAI DÁVID, CSERNÁK ERHARD ÉS PÁSZTOR ÁKOS.

Bojtor Zalán

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.