Bemutatjuk Takó Dánielt

Bemutatjuk a 28 esztendős Takó Dánielt, aki a PLER-Budapest csapatától érkezett Orosházára és jobbátlövőként segíti csapatunkat a következő bajnoki szezonban.

Az 1993-as születésű balkezes játékos a Diósd csapatában kezdte bontogatni szárnyait, majd 2007-től az Ercsi Treff 07 SE csapatában folytatta a kézilabdázást. 2009-ben, 16 esztendősen pedig a serdülő mellett az Ercsi NB I/B-s ifjúsági csapatában is bemutatkozhatott, már ekkor kitűnt társai közül gólerős játékával, 25 mérkőzésen lőtt 215 találatával a gólkirályi címet is megszerezte.

Takó itt még ferencvárosiként támadja az orosházi kaput (Fotó: FRADI.hu)

Takó Dániel a 2010-es szezont a Ferencváros utánpótlás csapatainál kezdte meg, az NB I/B-s ifjúsági és az NB I-es serdülő együttesek mellett néhány mérkőzés erejéig az NB I-es ifik között is lehetőséget kapott. A következő idényben az ekkor 18 éves játékos már az FTC felnőtt csapatában szerepelt, ahol ezt követően 6 szezont töltött el és csapatával 2017-ben az NB I/B-s bajnoki címet is megszerezte.

Utolsó meccs a 9-es számú PLER-mezben

A 2017/2018-as évadban a Vecsés együtteséhez igazolt, akikkel szintén megnyerte a másodosztályt, majd az újonc kiesését követően a PLER csapatában folytatta pályafutását, ahol 2020-ban NB I/B-s ezüstérmet szerzett és 108 találatával a másodosztály legeredményesebb gólszerzőjének bizonyult.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.