Győzelem a kiesési rangadón

Orosházi FKSE-LINAMAR – Ceglédi KKSE 25-23 (11-11)

K&H liga férfi kézilabda-mérkőzés. Orosháza, zárt kapuk mögött. V.: Bócz, Wiedemann. Orosháza: ÖZMUSUL – PÁSZTOR M. 6 (2), Döme, USHAL 4, Kancel, TÓTH K. 7, Bella 2. Cs.: Majdán (kapus), Peskov 3, Lászlai 1, Sakic, Kiss A. 2. Vezetőedző: Ratko Djurkovic. Cegléd: TAMÁSI – Gyene 4 (4), Kállai, NÉMETH B. 3, Spekhardt 1, Juhász K. 1, Szepesi I. Cs.: Kránitz (kapus), Mazák 2, ZAKICS 5, Kiss R. 3, Pásztor Á. 1, Vranac 3, Teleki. Vezetőedző: Nagy Károly.
Kiállítások: 10, ill. 6 perc+Mazák Marton a 47. percben kizárva. Hétméteresek: 4/2, ill. 4/4
.

Úgy kezdett a klasszikus balszélső nélkül pályára lépő Orosháza (a csapatkapitány Németh László vádlisérüléssel bajlódik, a Ceglédről visszatért Lászlai Szabolcsot pedig vélhetően taktikai okokból pihentette Ratko Djurkovic edző), ahogy azt egy, a kiesés elől menekülő gárdának kell, Pásztor Máté, Alekszej Peskov, majd Tóth Károly góljai vezették be a találkozót, amelyre csak a 6. percben tudott válaszolni az újonc Németh Balázs révén. A már Veszprémben is jó formát mutató Tóth Károly, 8 perc játék után már a harmadik találatánál járt, 6-2-es állásnál Nagy Károly, a ceglédiek vezetőedzője gyorsan ki is kérte az idejét.

Tény, hogy az orosháziak még a megszokottnál is keményebben védekeztek, ami eleinte nem ízlett a látogatóknak. Megálltak a csapatok a góllövéssel, a hazaiak hat perc elteltével voltak ismét eredményesek, orosházi időkérést követően, emberelőnyben Pásztor Máténak köszönhetően. Tartotta 4-5 gólos előnyét az OFKSE, a Pest megyeiek láthatólag szenvedtek a hazaiak kapuja előtt. A félidő utolsó nyolc percében azonban sorra ellőtte a labdákat az Orosháza, míg a vendégek produkáltak egy 4-0-s szériát és máris az OFKSE nyakát taposták.

Mivel a hosszú, 7 perces hazai gólszünet a dudaszóig eltartott, így semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy a magabiztos előny megtartása helyett a magára találó ceglédieknek köszönhetően döntetlenről kezdhették a felek a második felvonást.

Belláék a Cegléd elleni győzelemmel megőrizték a matematikai esélyt

A második félidő elején gyorsan kiegyenlítődött a hetesarány, hiszen Pásztor Máté másfél percen belül kétszer is büntetőt dobhatott, sikerrel, sokkal előrébb azonban nem jutott a csapata. Keményedett a csata, könyökös itt, földrevitel ott. Felváltva estek a gólok, s a hazaiak hiába hoztak össze egy 2 gólos előnyt, Gyenéék a félidő derekán újra egalizáltak, mi több, a vezetést is átvették, a mérkőzés során először. A 48. percben 19-20-as állásnál időt kért a hazaiak vezetőedzője, de a helyzet nem javult, a ceglédiek birtokolták az előnyt.

Az 52. percben aztán csak beérte vendégét az OFKSE, de visszavenni a vezetést még nem tudta, mert Lászlai kihagyta a ziccert. Nyílt maradt a mérkőzés, az utolsó öt percnek döntetlenről futottak neki a csapatok. Remek bejátszás után Ushal góljával ismét az Orosháza vezetett, majd az 58. percben Lászlai második helyzetét belőtte, így csapata nagyon közel került ahhoz, hogy megnyerje a kiesési rangadót. Bár szépített a Cegléd, Bella Csaba megadta a kegyelemdöfést.

Az Orosháza 2020. szeptember 5. után nyert újra bajnoki mérkőzést és ezzel még maradt reménye arra, hogy megőrizze élvonalbeli tagságát.

Ratko Djurkovic: – Korrekt, kemény meccset játszottunk. Sok problémával küszködünk, de az utolsó három meccsen jó formát mutattunk. Ajándék ez a győzelem a klubnak és a játékosoknak is.

Nagy Károly: – Gyengén kezdtünk, nem voltunk itt fejben, ziccereket hibáztunk. Aztán feljöttünk, de később ismét hibákat követtünk el, végül Mazák kiállítása megpecsételte a sorsunkat.

G. P.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.