Létfontosságú pontok úsztak el

Orosházi FKSE-LINAMAR – SBS-Eger 21-24 (13-13)

K&H liga férfi kézilabda-mérkőzés. Orosháza, zárt kapuk mögött. V.: Bócz, Wiedemann. Orosháza: Özmusul – Kiss A. 3, Pásztor M. 1, Tóth K. 3, Ushal 4, Lele 3, Németh L. 4. Cs.: Majdán (kapus), Kancel, Döme 3, Bella, Sakic. Vezetőedző: Ratko Djurkovic. Eger: Balogh T. – Tóth R. 2, Rédei 1, Machác 3, Kiss G., Schmid 5, Holdosi 1. Cs.: Kovács M. 1, Lezák 4 (2), Száva 1, Szuharev 3, Bernatonis 3. Vezetőedző: Tóth Edmond.
Kiállítások: 2, ill. 4 perc. Hétméteresek: 1/0, ill. 3/2.

Lele Ákos nevéhez fűződik a mérkőzés első találata, de a következő támadásból érkezett a válasz, Schmid Péter talált be Özmusul kapujába. Az első 10 percben szorosan alakult az eredmény, majd Tóth Rajmond üres kapus találata után az egriek hét perc alatt négygólos előnyt hoztak össze. Közben Ratko Djurkovic időt kért, és ez segített, mert Németh László révén megkezdte a visszazárkózást az Orosháza. Tóth Károly, Kiss Axel, de leginkább Döme Szabolcs volt az, akinek köszönhetően öt perc alatt elolvadt a hevesi előny. A félidő hajrájában Németh László gólja először jelentett orosházi vezetést, amit viszont Szuharev azonnal egalizált.

A hazai csapat számtalan ziccert hibázott (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

A nagy csata a második félidőben is folytatódott, fej fej mellett lépkedtek a csapatok. Kevés gól esett (a 45. percig csupán négy-négy), ami mindkét oldalon a védőmunkát dicsérte. A 45. percben a hazai vezetőedző kért időt, talán érezte, hogy elérkezhet a mérkőzés fordulópontja. Ushal két gyors gólja először jelentett kétgólos hazai vezetést, Tóth Edmond, az egriek trénere nyomban időt is kért. Nagy idegi csata zajlott a pályán, és most már az egrieknek kellett futni az eredmény után. Futottak is, sikerrel, Schmid két góljánál fordult a kocka. Ahogy telt az idő, úgy lettek egyre idegesebbek a csapatok. A gond az volt, hogy inkább az egrieknél volt az előny, és jöttek a hazai hibák és már idő sem maradt még a döntetlen kicsikarására sem. Egri időkérés után még Rédei is betalált és Ushal rontása után Machác is.

Nagy esélyt szalasztott el az Orosháza, értékes pontokat hullajtott el.

Ratko Djurkovic: – Mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet, tizenkét perccel a vége előtt még két góllal vezettünk, de nem tudtunk élni a lehetőséggel. Sajnálom, mert nagyon fontos meccs volt, így még nehezebb lesz a bennmaradás.

Tóth Edmond: – Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, de jó formában érzem a csapatomat. A mi kapusunk ma sokkal jobb volt, ez hozta a különbséget.

Gajdács Pál

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.