Fontos meccs következik

Alaposan borult az e hétre tervezett meccsmenetrendje az Orosházi FKSE-LINAMAR NB I-es férfi csapatának.

Szerdán reggel még úgy ébredtek a játékosok, hogy aznap este egy, a bennmaradás szempontjából rendkívül fontos bajnokit játszanak a Balatonfüred ellen, ám kiderült, hogy a Balaton-partiaknál ismét felütötte a fejét a járvány, és lefújták a mérkőzést. Eközben a MOL-Pick Szegednek a párizsi fellépését törölte az európai szövetség Juan Carlos Pastor vezetőedző koronavírus-fertőzése miatt. Bajnokit viszont játszhattak a Tisza-partiak, kerestek is ellenfelet, s a beugró szerepét az Orosháza játszotta el, amikor egy ősszel elmaradt találkozót pótoltak.

A mérkőzés egy kiadós edzésnél mindenképpen hasznosabbnak bizonyult az SBS-Eger elleni vasárnap 18 órakor kezdődő orosházi összecsapás előtt. Ha ránézünk a tabellára, látjuk, hogy milyen fontos ütközet előtt áll az OFKSE, amely még mindig a kieső helyen áll 4 ponttal, az 5 pontot szerző Cegléd mögött és a 3 egységgel bíró Dabas előtt.

Az Eger alaposan belelendült februárban, négy egymást követő mérkőzésen győztek az NB I-ben, sorrendben a Dabas, a Csurgó, a Veszprémi KKft. és a Cegléd ellen. A szériát a Telekom Veszprém törte meg és szerdán, Budakalászon is elvérzett Tóth Edmond alakulata.
 

Ratko Djurkovic, az OFKSE vezetőedzője óvatosan beszélt az esélyekről:
– Olyan meccs következik, amelyről mindannyian tudjuk, hogy milyen fontos, remélem, hogy képesek leszünk nyerni. Ha mindannyian bízunk a sikerben, akkor sikeresek leszünk.

G. P.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.