Balatonfüred helyett MOL-Pick Szeged

Elmarad az Orosházi FKSE-LINAMAR – Balatonfüredi KSE NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, mert a Balaton-parti együttesénél újra felütötte fejét a koronavírus.

– A protokoll szerint, a soros meccs előtt teszteltek játékosaink és sajnos újra akadt pozitív eset. A szövetséggel és az orosháziakkal konzultálva a találkozót elhalasztattuk – olvasható a balatonfüredi klub hivatalos közösségi oldalára szerda délelőtt kitett bejegyzésében. – Ma, a járványügyi hatósággal egyeztetve derül ki, hogy a betegségen már átesett, illetve negatív tesztet produkálók folytathatják az edzéseket és a játékot. A vasárnapi meccs ennek a döntésnek lesz a függvénye, illetve a szegediek állapotának, hisz náluk is lett pozitív. Egész őszünket a vírus kísérte végig. A február után már azt hittük, hogy fellélegezhetünk. Hét meccset is lejátszottunk és hogyan! Robogott a szekér velünk. Készültünk a nyolcadikra, amikor újra a vírus vette át a karmesteri pálcát.

A fürediek parádés sorozatban voltak, idén az összes mérkőzésüket megnyerték, a Gyöngyös, a Komló, a Ferencváros, a Dabas, a Veszprémi KKft. és a Cegléd csapatát a bajnokságban, a Budakalászt a Magyar Kupában múlta felül György László alakulata.

A mérkőzés kezdési időpontját már a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján sem találtuk és a hírt az orosházi klubnál is megerősítették, nem lesz mérkőzés ma este. Az új időpontról még ezután egyeztet a két egyesület.

Nem marad azonban hétközi mérkőzés nélkül az orosházi együttes, mert sikerült egyezségre jutni a MOL-Pick Szeged együttesével, mely szerint csütörtökön 17 órai kezdettel pótolják az október 6-án elmaradt szegedi bajnoki mérkőzésüket.

– Alkalmazkodni kell az új helyzethez, úgy alakultak a körülmények, hogy a mai mérkőzésünket el kellett halasztani – mondta Ratko Djurkovic, az Orosháza vezetőedzője. – Viszont adódott egy lehetőség, a Szegeddel le tudjuk játszani a bajnoki meccsünket, amire előbb-utóbb úgy is sor került volna. Jó csapatról van szó, ellenük gyakorolni tudjuk azokat az elemeket, melyekre a későbbi meccseken szükségünk lesz. Pásztor Máténak is lesz lehetősége kicsit hozzászokni a kényszer szülte új posztjához. Felszabadultan kell játszani. A találkozó ahhoz is segítség lesz, hogy hozzászokjunk a későbbi heti két meccses ritmushoz.

G. P.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.