Jobban is tud játszani az Orosháza

Újabb hárommeccses hazai pályán sorra kerülő sorozatot kezd meg a kiesés ellen harcoló Orosházi FKSE-LINAMAR férfi együttese. Előbb szerdán a Balatonfüred, majd vasárnap az Eger, március 17-én pedig a Gyöngyös lesz a vendég.

A Balaton-partiak elképesztő sorozatban vannak, hiszen idén az összes mérkőzését megnyerték, a Gyöngyös, a Komló, a Ferencváros, a Dabas, a Veszprémi KKft. és a Cegléd csapatát a bajnokságban, a Budakalászt a Magyar Kupában múlta felül György László alakulata.

Orosházán egyértelmű cél a valamelyik bennmaradó pozíció elérése, ezért akár a Füred, akár más csapatok ellen, de bravúrra lesz szükség.

– Elkezdjük a szerda-szombati bajnoki ritmust – mondta Ratko Djurkovic, az OFKSE vezetőedzője. – Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, mert nem látjuk pontosan, melyik sérült játékosok épülnek fel. A vendégek a favoritok, de a szombatinál jobb játékot várok a csapatomtól. Nem szabad feladni, hinni kell magunkban és meg kell mutatni, hogy jobban is tudunk játszani.

A találkozó 18 órakor kezdődik Orosházán, a mérkőzést a Paska Dániel, Vastag Sámuel játékvezetői kettős fújja.

G. P

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.