Csak egy eredmény jöhet szóba

Több mint három hónap után játszhat ismét bajnoki találkozót az NB I-ben az Orosházi FKSE-LINAMAR férfi együttese, amely szombaton 19 órakor a még pont nélküli Dabasi KC VSE alakulatát látja vendégül az Eötvös téri sportcsarnokban.

A zöld-sárgák október 24-én, Cegléden meccseltek utoljára, s akkor bravúros döntetlent értek el. Az eddig három pontot gyűjtő, a pontvadászatot a 13. helyről folytató, ám legtöbb ellenfeléhez képest jóval kevesebb mérkőzést játszó orosháziak szombaton nem elégednének meg az egy ponttal, számukra csak a győzelem az elfogadható.

– Végre folytatódik a bajnokság és újra tétmeccsek jönnek – mondta Ratko Djurkovic, az Orosháza vezetőedzője. – A soron következő mérkőzést illetően csak a két pont megszerzésében tudunk gondolkodni. Remélem, hogy mindenki maximálisan motivált lesz. Tudjuk, hogy zárt kapus találkozó vár ránk, de biztos vagyok benne, hogy a szurkolók távolról is biztatnak bennünket.

A dabasiak rosszabb helyzetben vannak, de kiesni ők sem akarnak és tudják, hogy Orosházán lehet, keresnivalójuk.

– Nézők nélkül is feszült lesz a hangulat Orosházán, hiszen mindkét csapat számára létfontosságú találkozó lesz – nyilatkozta a Dabas hivatalos honlapján Tomori Győző vezetőedző. – A bajnokság hátsó felében az eddigi eredmények alapján nagyon fontosak lesznek az egymás ellen szerzett pontok, mert ez akár duplán is számíthat a végelszámoláskor. Kemény csatára számítok, ahol a védekezések fognak dominálni és a fegyelmezettség döntő faktor lehet. Nagy a teher a csapaton, mert a jelenlegi versenykiírás szerint lesz kieső a bajnokság végén, így mindent meg kell tennünk azért, hogy bebizonyítsuk nekünk nem a táblázat végén van a helyünk.

A hazaiaknál Döme Szabolcs sérüléssel bajlódik és a helyzetet nehezítette, hogy a fehérorosz Alekszej Ushal és Kancel Ottó is később csatlakozott be a csapat munkájába.

A dabasiaknál az újkígyósi származású válogatott Fekete Bálint felépült hosszú sérüléséből és várhatóan pályára is léphet. Ács Tamás ugyanakkor biztos kimarad sérülése miatt.

A találkozó két játékvezetője Horváth Péter és Marton Balázs lesznek.

Gajdács Pál

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.