A felvidéki magyarság rengeteg tehetséggel rendelkezik, közülük is kiemelendő a kézilabda jeles képviselője az ung-vidéki Nagykaposról származó Kancel Ottó, aki a világ egyik legjobb kézilabdacsapatában nevelkedett. A játékost ugyan sok sérülés hátráltatta pályafutása során, de nem adta fel és újra felépítette magát, újra remek formában szerepel hétről hétre a magyar NB I-ben. Az Orosházát erősítő Kancel Ottóval beszélgettünk pályafutása eddigi alakulásáról, a koronavírusról és a jövőről.
– Hogyan kerültél a kézilabda világába?
– Hát igazából Nagykaposon mindenféle sportágat kipróbáltam, a focitól és az atlétikától kezdve a kosárlabdáig. Tíz évesen elhatároztam, hogy elmegyek Kassára a 8 évfolyamos sportgimnáziumba, ott pedig el kellett döntenem, melyik sportág mellett kötelezem el magamat. Ezek után édesapám elment az akkori iskolaigazgató, Slavomír Šipoš után, aki egy kiváló csehszlovák kézilabdajátékos volt, valamint válogatott edző. Az elég magasnak mondható édesapám, mikor elment hozzá beszélgetni, neki elég volt elmesélnie, ki milyen magas a családunkban, így látatlanban el is dőlt a sorsom. Eleinte ezzel nem nagyon voltam kibékülve, inkább kosárlabdázni szerettem volna. 2005. augusztus 1-én elmentem az első edzésre Kassára, és ott ragadtam, mondhatni szerelem volt első látásra.
– 2009-ben az MKB Veszprémhez igazoltál, milyen tapasztalatokkal gazdagodtál a veszprémi utánpótlásban?
– Mivel Nagykaposon éltünk, ezért mikor Kassára kerültem, kollégista lettem, ezt követően az öcsém is követett a sportgimnáziumba, valamint apukámnak is itt lett cége, szóval mindannyian Kassára költöztünk. A nagy mérföldkő 2009-ben következett be, mikor a kassai csapattal elmentünk Veszprémbe egy utánpótlás tornára, és ott a Veszprém ellen egy nagyon jó meccset sikerült játszanom, azt hiszem, 15 gólt lőttem nekik. Az akkori veszprémi edzők felfigyeltek rám, kérdezték tőlem, lenne-e kedvem a Veszprémben kézilabdázni. Mivel nekem kiskorom óta a magyar volt az anyanyelvem, mikor szóltak, meg is lepődtek, hogy tudok magyarul, mondták, ezért mindenképp el kell mennem Veszprémbe. Ezek után megkerestek a veszprémi klub vezetői és kétnapos próbajátékra hívtak, ami nagyon jól sikerült. Igazából nagyon gyorsan zajlott le ez az egész, szeptemberben már ott kezdhettem a középiskolát.
– Magyarország egyik legnagyobb klubjánál, a Veszprémnél töltött időszakot hogyan értékelnéd?
– Mikor én odakerültem, már akkor is Európa egyik legjobb klubja volt, nyilván nekem is egy óriási ugrás volt ez Kassa után. Főként az utánpótlás csapatokban játszottam, viszont 16 éves koromtól nem rendszeresen, de néha edzhettem a felnőtt csapattal is, akkor még a Mocsai Lajos volt a vezetőedző. 16 évesen kaptam meg az első lehetőségemet, hogy pályára léphessek a felnőttek között, 2011-ben mutatkoztam be az NB I-ben, az akkori csapatban is világsztárok szerepeltek. Megmondom őszintén, mikor egy 16 éves gyerek belép egy olyan öltözőbe, ahol csupa világsztár ül, nyilván meg voltam illetődve, nagyon izgultam, de mindenki segítőkész volt. Sajnos a sérülések nagyon hátráltatták a karrierem alakulását, mivel már hatszor is műtöttek, váll és térdsérüléseim voltak. Emiatt kicsit megtört a veszprémi karrierem, de ezekre az évekre csak pozitívan gondolok vissza, mivel rengeteget kaptam a klubtól és rengeteget tanulhattam, szóval ez egy pozitív időszak volt. Örülök neki, hogy ott nevelkedhettem és elmondhatom magamról, hogy veszprémi nevelésű játékos vagyok.
– Nagyon sok sérülés hátráltatott pályafutásod során, ez mennyire viselt meg mentálisan?
– Nyilván megvisel, mikor az ember 16 éves, bekerül egy ilyen csapatba, nagyon sokat játszik és jól is megy neki a játék, majd egyszer csak jön egy ilyen törés a karrierjében és fél év kihagyás vár rá. Eleinte nem is fogtam fel, mondták, megműtenek és kihagyok pár hónapot, ott folytatom, ahol abbahagytam, akkor így gondoltam, de nyilván nem tudtam, mi vár rám. Az első műtétem után teljesen pozitívan álltam hozzá ehhez az egészhez, az hittem egyszerű lesz, de aztán jött a második, harmadik és a többi sérülés, akkor már nem volt annyira egyszerű helyzet. Főleg, mikor egy évet kell kihagyni, míg a társak ott játszanak a pályán és fejlődnek, te meg a pálya széléről nézed őket. Ezt is meg kellett tanulnom kezelni, a családom és az edzőim rengeteget segítettek ezekben a nehéz időkben is, tartották bennem a lelket. Mindig az lebegett a szemem előtt, hogy visszakapjam azt az énemet, ami előtte volt.
– A veszprémi kaland után közel négy és fél évet Balatonfüreden töltöttél, ahol egy negyedik helyet is szereztél a csapattal, majd Orosházára igazoltál. Hogyan élted meg ezeket az éveket a pályafutásodban?
– Mint említettem, Veszprémben rengeteg sérülésem volt, ennyi sérülés után egy fiatal játékosnak valahol újra fel kell építenie magát és a Balatonfüred kiváló esély volt számomra, hiszen a Veszprémmel kiváló kapcsolatot ápol az együttes. Sok csapattársam is, aki Veszprémből kikerült, ott kezdte a pályafutását, mondhatnám példának a válogatott Ligetvári Patrik vagy Borbély Ádám nevét. Az egykori edzőm a junior csapatnál Csoknyai István, aki időközben átigazolt a Balatonfüredhez, megbeszélte velem, hogy nagyon jó volna újra felépíteni magamat, ezért menjek Balatonfüredre. Először csak kölcsönben szerepeltem a füredieknél, ott is rengeteg segítséget kaptam és mindenki támogatott.
– Miért döntöttél a váltás mellett és igazoltál Orosházára?
– Mikor lejárt Veszprémben a szerződésem végleg aláírtam a Balatonfüredhez, végül négy és fél évet kézilabdáztam ott. Rengeteg pozitívumot kaptam és rengeteget fejlődtem. Ott forrtam ki igazán NB I-es játékossá, nagyon szép eredményeket is elértünk, a Magyar Kupában bronzérmesek is voltunk, a Final Fourban a Veszprém és a Szeged mögött két alkalommal is, ami óriási élmény volt. Tavaly, mikor lejárt a szerződésem Balatonfüreden, akkor megkeresett az Orosháza, egy nagyon szimpatikus tervvel. Egy nagyon fiatal csapatot akartak kialakítani egy új montenegrói vezetőedzővel az élen. Az új mester elmondta, nagyon számítana rám sok játéklehetőséggel, ami a legfontosabb volt a számomra, és hát be is jött hála Istennek, a tavalyi évet szinte végigjátszhattam Orosházán. Nem is hagytam ki egy mérkőzést se, végig pályán voltam, jól is szerepeltünk bent maradtunk az NB I-ben, ami az elsődleges célunk volt. Márciusban félbeszakadt a szezon a koronavírus miatt, az idén pedig már magasabb célokat tűztünk ki, a bent maradás mellett már kicsit jobb eredményeket is szeretnénk elérni, mert úgy gondolom idén még erősebb csapatunk van.
– Minden sportoló pályafutásában vannak pozitív és negatív pillanatok, te ezek közül mit emelnél ki?
– A pozitívumokként azt emelném ki, hogy rengeteg embert ismertem meg, rengeteg barátot szereztem pályafutásom során. Sok dolgot tanultam, új kultúrákat ismertem meg, rengeteget utaztam, sikerült eljutnom más kontinensekre is. A másik pozitívum, amit ki szeretnék emelni, ha van sikerélmény a sportban, az minden gyereknek a legfontosabb. Negatívum főként ezek a sérülések, amik eléggé megviseltek, mert ez a hat műtét ez elég komoly volt, nem volt egyszerű. Ahogy szokták mondani, minden rosszban van valami jó, ennek örömére beiratkoztam a budapesti Testnevelési Egyetemre, elvégeztem az edzői tanfolyamot és edzősködök is, persze közben iskolába is járok. Ha nincs ez a sok sérülés, talán el sem kezdem az iskolát. Mivel ennyi sérülésem volt, gondolkodnom kellett, hogy mi történik, ha abba kell hagynom a karrierem, mert ugye ez is fenyegetett, mikor másodjára műtötték a vállamat. Akkor döntöttem el, hogy edző szeretnék lenni, nagyon szeretem csinálni, a gyerekek is nagyon sokat adnak, látom ők is nagyon szeretnek engem. Nagyon jó eredményeket érünk el.
– Hosszabb ideje a szlovák válogatott tagja is vagy, milyen volt bemutatkozni a válogatottban?
– Ez egy nagyon érdekes történet, az első mérkőzésem pont most volt októberben két éve. Az első válogatott mérkőzésemet ráadásul éppen a magyar válogatott ellen játszottam. Rengeteg olyan játékos volt a pályán, aki a csapattársam volt, vagy ismerem, hiszen régebb óta Magyarországon játszom. Hála Istennek nagyon jól sikerült az első mérkőzésem, ráadásul pályára is léptem, amire nem nagyon számítottam, hiszen a mérkőzés előtt két nappal voltam először együtt a szlovák csapattal. Nagyon örültem, hogy tudtam segíteni a csapatnak, összességében nagy élmény volt, hogy bemutatkozhattam a válogatottban is.
– Mivel régebb óta Magyarországon kézilabdázol, nem gondolkodtál rajta esetleg, hogy a magyar válogatottban szerepelj?
– Megmondom őszintén, volt róla szó, hogy magyar válogatott leszek, mikor 17 éves voltam akkor honosítani akartak. Aztán ugye jöttek a sérülések, nyilván a sok sérülés után nem tudtam úgy felépülni, ahogy szerettem volna, utána abbamaradt az egész. Jelenleg szlovák válogatott vagyok és örülök neki, hogy ott tudok szerepelni.
– Mit neveznél meg a legnagyobb erősségednek?
– Erre azt mondanám, mivel főként csak védekezem, ezért átlátom a pályát, sokat kommunikálok a társaimmal. Próbálok vezéregyéniség lenni.
– A koronavírus- járvány elég érzékenyen érint több sportágat, többek között a kézilabdát. Mennyire nehéz nehéz számotokra üres lelátók előtt játszani?
– Mikor márciusban félbeszakították a bajnokságot, akkor még reménykedtünk abban, hogy be tudjuk fejezni a szezont, majd nyáron kiderült, hogy mégsem. Most pedig, mikor már készültünk az új szezonra, úgy tűnt lecseng ez az egész koronavírus, úgy is kezdtük a bajnokságot szurkolókkal, szinte telt ház volt nálunk Orosházán, nagyon jó hangulattal. Ezt követően jött ez a második hullám, ami után nyilván nem volt egyszerű a helyzet, sajnos én is megfertőződtem, több csapattársam is, én nem rég gyógyultam ki. Minden sportolónak az a jó, ha szurkolók előtt játszik, remek hangulatban, igazából a szurkolókért játszunk, nyilván nem egyszerű nélkülük játszani. Reméljük minél előbb rendbe jön ez a helyzet és telt ház előtt tudunk majd újra játszani.
– Mennyire volt nehéz átvészelni ezt az időszakot?
– Egy kézilabdapályán sajnos nagyon nehezen kerülhető el, hogy ne érintkezzünk a másikkal, sőt szinte lehetetlen, hiszen ez is egy csapatjáték. Ha egy csapatban van 4-5 fertőzött, egymás ellen játszunk, akkor nagyon gyorsan meg lehet fertőződni. Magyarországon nagyon szigorú szabályok vannak, miután negatív tesztet produkáltam, többféle kivizsgáláson kellett átesnünk, tüdővizsgálat, szívultrahang, vérvétel és egyebek, és ha ezek rendben vannak, akkor kezdhettük el az edzéseket. Egyébként tünetmentes voltam hála Istennek, de a vizsgálatok nélkül nem mehettünk vissza a pályára, szóval elég szigorúan veszik az élsportban ezeket a dolgokat. Az a lényeg, hogy mindenki egészséges legyen, hiszen az egészség mindig is az első kell, hogy legyen.
– A szezon hátralévő részére milyen célokat tűztél ki magad elé?
– Minél jobban szeretnénk szerepelni az NB I-ben, nemcsak hogy bent maradjunk, hanem egy stabil NB I-es csapattá váljon az Orosháza és persze a szlovák válogatottal is minél jobban tudjunk szerepelni. Ezek a céljaim erre a szezonra, aztán majd meglátjuk mit hoz a jövő.
Ondik Gábor – ma7.sk
