Koronavírus-tesztelésen estek át az orosházi kézilabdázók

Felfüggesztették az edzéseket, karanténba vonultak és koronavírus-tesztelésen estek át a héten az Orosházi FKSE-LINAMAR kézilabdázói. A két mintavétel eredményei folyamatosan érkeznek, egyelőre nem találtak fertőzött játékost.

Erre a lépésre egy korábbi, szeptember 5-én megrendezett Komló-Eger mérkőzés miatt volt szükség. Nem sokkal később ugyanis az egri játékosok közül többeknek is pozitív lett a tesztje, ezért a Baranya megyei együttesnél is tesztelést rendeltek el, ahol szintén találtak fertőzötteket. A Komló viszont az Egert követően Orosházán játszott bajnoki mérkőzést, így a szövetség és a hatóságok tájékoztatása mellett az orosházi játékosoknak házi karantént rendelt el a klubvezetés, amit később hatósági karantén követett.

Hétfőn és szerdán tesztelték a csapat tagjait (Fotó: Shutterstock.com)

A Ferencváros elleni idegenbeli bajnokit így értelemszerűen elhalasztották és az eredetileg szeptember 20-ra tervezett Dabas elleni hazai összecsapás megrendezése is veszélybe került. A játékosok először hétfőn, majd szerdán is átestek egy koronavírus teszten, két negatív eredmény esetén tovább folyhat majd a közös munka a felnőtt csapatnál.

Az OFKSE csapatkapitánya, Németh László elmondta, többen még a hétfői első teszt eredményére várnak, néhányan viszont már megkapták a tesztet, ami eddig mindenkinek negatív lett.

Bojtor Zalán

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.