Teher nélkül játszunk a Fradi otthonában

Az első, az erőviszonyok alapján előzetesen nyerhetőnek gondolt mérkőzésén, szerdán jól vette az akadályt az Orosházi FKSE-LINAMAR férfi együttese és legyőzte az erős Komló alakulatát.

A regenerálódásra három napja maradt a sárga-zöldeknek, akikre szombaton 18 órakor a Ceglédet 31-19-re legyőző Ferencváros otthonában vár újabb feladat. Leléék a tavaszi utolsó bajnokijukat éppen az FTC ellen játszották és emlékezetes mérkőzésen döntetlent harcoltak ki.

– A Komló elleni nehéz csata után – ami már a harmadik meccsünk volt egy héten belül – biztosan nehéz lesz a csapatot fizikai értelemben újra felfrissíteni – mondta el Ratko Djurkovic, az OFKSE vezetőedzője. – Teher nélkül lépünk pályára, de az a szándékunk, hogy folytassuk a jó játékot. Olyan játékosok is lehetőséget fognak kapni, akik eddig kevesebbet szerepeltek. Megkérem őket, hogy használják ki ezt a lehetőséget és mérettessék meg magukat, mivel minél több olyan játékosra van szükségünk, aki tudja segíteni csapatunkat.

Ehhez Kiss Axel, a Komlónak 3 gólt lövő fiatal jobbszélső annyit tett hozzá az OFKSE közösségi oldalán, hogy a szerdai győzelemből tudnak építkezni.

– A zöld-fehérek a favoritok hazai pályán, de igyekszünk megnehezíteni a dolgukat, hogy ponttal, vagy pontokkal térhessünk haza – ígérte a játékos.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.