A Komló ellen elvárás a győzelem

Az Orosházi FKSE-LINAMAR NB I-es alakulata hazai környezetben lép pályára szerdán 18:00 órától, a vendége az a Komló lesz, amely szombaton győzelemmel startolt az Eger ellen (32-27).

A baranyaiaknál a 24 éves horvát Bruno-Vili Zobec és a 28 éves magyar állampolgársággal is rendelkező, horvát származású balátlövő, Srecko Jerkovic is nagyon elemében volt. Az orosházi csapat 5 góllal kapott ki Gyöngyösön, ami vállalható eredmény. Amennyiben az első félidőbe is úgy állnak bele a játékosai, mint ahogyan szünet után tették, abban az esetben még jobban megizzaszthatták volna az Európa-liga selejtezőjében érdekelt Mátra-aljaiakat. Annyi hasonlóság lehet a két találkozó között, hogy a Komlóval szemben is csak 60 percnyi koncentráció vezethet eredményre.

– Olyan bajnoki csata következik, ahol csak a győzelem lehet az elfogadható eredmény. A sorsolás miatt a mérkőzések sűrű programjában nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy az ilyen típusú mérkőzéseket ne nyerjük meg – fogalmazta meg a szerda esti célt Ratko Djurkovic, a hazaiak mestere, aki pályafutása korábbi részében Komlón is eredményes éveket töltött.

A 18 órakor kezdődő találkozót a Bíró Ádám, Kiss Olivér játékvezető kettős irányítja.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.