Döntetlen az Eger ellen

Orosházi FKSE-LINAMAR – SBS-Eger 24-24 (12-14)

Felkészülési férfi kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 100 néző. Vezette: Rontó, Szanyi. Orosháza: Özmusul – Pásztor M. 1, Peskov 5, Ushal 4, Kancel, Tóth K. 1, Németh L. 2. Cs.: Majdán (kapus), Sakic 5, Kiss A. 2, Lele 2, Bella 2, Lászlai, Molnár G. Vezetőedző: Ratko Djurkovic. Az Eger legjobb dobói: Lezák 6, Schmid 5.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc. Hétméteresek: 0, ill. 5/4.

Kapkodva, sok hibával játszott az Orosháza az első félidőben. Az eladott labdák, és kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, az Eger végig vezetett a játékrész során, volt amikor már négy góllal is, amit szünetre a hazaiaknak sikerült megfelezniük.

Az egy napja érkezett Peskov öt góllal tette le névjegyét Orosházán (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

A fordulás után már tapadt ellenfelére az hazai együttes. A félidő közepén a frissen csatasorba álló orosz légiós, Peskov révén egyenlíteni is sikerült, de a vezetés megszerzésére az 58. percig várni kellett. Ekkor Kiss Axel kettős emberhátrányból talált be, majd Németh László góljával kisvártatva már kettővel is vezetett a házigazda, azonban nem sikerült megőrizni az előnyt, így igazságos döntetlen született a küzdelmes edzőmérkőzésen.

Az Orosházi FKSE legközelebb pénteken 19 órától és szombaton 11 órától lép pályára, amikor is a Telekom Veszprém U22-es gárdáját fogadja.

Rajko Djurkovic: – Az eddigi legnehezebb meccsünk volt, a felkészülés negyedik hetében járunk, mindenki fáradt. Kell még három-négy meccs, hogy formába lendüljünk.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.