Remek fejlődési lehetőség – Az OFKSE felnőtt csapatában bizonyíthat Varga Imre

Több változtatáson is átesett az Orosházi FKSE-Linamar kézilabdacsapatának kerete a 2020/2021-es szezonra. Az új igazolások mellett a korosztályos csapatokban védő Varga Imre is szerződést kapott.

Az Orosházi FKSE csapatával kapcsolatban az elmúlt hetekben számos átigazolásról írtunk. Az orosházi nevelésű Lászlai Szabolcs hét év után tért vissza a klubhoz, rajta kívül a fehérorosz beálló Alekszej Ushal, a bosnyák Aldin Sakic, valamint a tapasztalt, balkezes orosz játékos, Alekszej Peskov érkezett.

Kapusposzton viszont az utánpótlásból merített a következő szezonra az egyesület, Varga Imre kapott szerződést a felnőtt csapattól. Imre 2013-ban kezdett el kézilabdázni, előtte viszont egy másik sportágban, a labdarúgásban is kipróbálta magát, szintén kapus poszton.

Az új igazolások mellett a korosztályos csapatból is merített a klub: Varga Imre (középen) is lehetőséget kap (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

– Ez nagyjából másfél évig tartott, de már a focis időszak alatt is kapusként játszottam és amikor sportágat váltottam, akkor is ott ragadtam. Igazából sosem fordult meg a fejemben, hogy kiálljak a kapuból, de úgy érzem, jól döntöttem – mesélte.

A fiatal kapus úgy érzi, remek fejlődési lehetőség áll előtte a felnőtt csapatba kerüléssel, ahol posztján Yunus Özmusullal és Majdán Márkkal osztozhat majd a játékperceken. Az orosházi csapat július 24-én kezdte edzőmérkőzéseinek sorát, amikor a Dabas csapatát fogadták az Eötvös-csarnokban.

Bojtor Zalán

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.