Már csak egy hiányzik – két légiós csatlakozott az OFKSE keretéhez

Három hiányzóval kezdte meg a felkészülést a szeptemberben kezdődő bajnoki idényre az Orosházi FKSE-LINAMAR felnőtt csapata. Mára ez a szám egyre redukálódott.

Nem könnyítette meg a külföldi játékosokat is foglalkoztató sportklubok életét a koronavírus és a vele kapcsolatban hozott intézkedések. Ennnek köszönhető, hogy városunk NB I-es kézilabda csapata nem számolhatott a felkészülés megkezdésekor Yunus Ösmusul kapusra, a fehérorosz beálló Alekszej Ushalra és az orosz balkezes lövőre, Alekszej Peskovra. Az országok közötti közlekedést nagyon megnehezítette a különböző államok által hozott intézkedések sora.

Jó hír a csapat háza tájáról, hogy Ösmusul kapus már részt vehetett a szombati csapatösszetartáson. Megérkezett Orosházára Fehéroroszországból Alekszej Ushal is, ő azonban még néhány napig karanténban kénytelen tartózkodni. Peskov érkezését jövő hétre várják a klubnál és vele lesz teljes a keret. Boszniai légiósunk, a fiatal balátlövő, Aldin Sakic már három hete megérkezett, így őt már az első benyomásokról, tapasztalatokról is megkérdezhettük:

Aldin Sakicnak tetszik a város és a csapat is (Fotó: Horváth Bence)

– Az eddig eltelt időben ismerkedtem a várossal a csapattársakkal. Mindenki szertettel fogadott, eddig nagyon jól érzem magam. Orosháza nagyon szép város. Nincsenek nagy távolságok, minden közel van. Az alapozás kezdete mindig nehezebb, de szorgalmasan dolgozunk, hogy jól fel tudjunk készülni a szezonra. A magyar, egy nagyon erős bajnokság, mindent bele kell adnunk. Kicsit nehezíti a dolgomat a magyar nyelv. Szabadidőmben tanulok magyarul, de a nyelv nagyon nehéz – teszi hozzá mosolyogva Sakic.

A klubvezetés abban bízik, hogy az utolsó hiányzó is megérkezik napokon belül és a felkészülést nem hátráltatja sérülés. Hogy a felkészülés jelen periódusában hogy áll a csapat, megtudhatják a szurkolók a felkészülési mérkőzéseken, melyek közül 24-én pénteken a Dabas, rá egy hétre pedig a Cegléd ellenit láthatják az Eötvös-csarnokban.

Csányi József

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.