Még nem alakult ki a végleges játékoskeret

Egy stabil első osztályú csapat felépítése a cél Orosházán. Az NB I-es férfi kézilabda klubtól a nyáron több meghatározó játékos is távozott. Vajer Tamás elnök szerint a legérzékenyebben Zubai Szabolcs visszavonulása és Lele Ákos távozása érintette az együttest. A klubvezetés már több játékos szerződtetését is bejelentette, de a végleges keret még nem alakult ki.

Nehezen indult az Orosházi FKSE-LINAMAR első szezonja az NB I-ben az újabb feljutást követően. A csapat a téli szünet előtt még kieső helyen állt, de a folytatásban javítani tudott. Amikor márciusban a koronavírus miatt félbeszakadt a bajnokság, az orosháziak már a bentmaradást érő 11. helyen álltak. Végül a Magyar Kézilabda Szövetség úgy határozott, hogy nem folytatják a bajnokságot és nem lesznek sem kiesők, sem feljutók. Az orosháziak szeptembertől ismét az NB I-ben szerepelhetnek, az előző szezonról és a jövőről az elnökkel, Vajer Tamással és a csapatkapitánnyal, Németh Lászlóval beszélgettünk telefonon.

Vajer Tamás

– Mit vár a következő szezontól? Milyen feltételeknek kellett megfelelni az NB I-hez?
– A következő szezon nem lesz egyszerű az olyan kis csapatoknak, mint az Orosháza. Az MKSZ feltételeknek megfelelünk. A célunk az, hogy a középmezőnybe kerüljünk, úgy gondolom, hogy erre reális esélyeink vannak, mint ahogyan arra is, hogy ne legyenek problémáink a kieséssel. A tavalyi évhez viszonyítva előrébb szeretnénk lépni. Attól függetlenül, hogy a félbeszakadt bajnokság, a bentmaradó helyen álltunk, de idén jobb eredményt szeretnénk elérni.

– A koronavírus-járvány gazdaságilag hogyan érintette a klubot?
– Mint minden klubot, minket is érintett a járvány, elég sok bevételtől estünk el. Úgy, mint a nagy klubokat, a kis csapatokat is igen érzékenyen érintette ez a járvány. Sajnáljuk, hogy mire igazán összeállt a csapat, a bajnokság vége miatt nem tudtuk kiszolgálni a közönségünket. Reméljük, hogy ebben az évben kárpótolni tudjuk a szurkolóinkat.

Vajer Tamás, az Orosházi FKSE-LINAMAR elnöke (Fotó: Orosházi VTV)

– Hogyan zajlik a keret kialakítása?
– Még tart a keret kialakítása, folyamatosan tárgyalásban vagyunk több játékossal is. Megvannak a távozóink. A külföldiek közül Igor Mrsulja és Teimuraz Orjonikidze máshol folytatja, míg Zubai Szabolcs és Herjeczki Balázs visszavonul. Ambrus József is befejezi, de ha kell, akkor bármikor áll az egyesület rendelkezésére, de neki már megterhelő az első osztály. Árpási Patrik és Lele Ákos is távozik.

– Kik lesznek az érkezők?
– Alekszej Ushal, egy fehérorosz beálló, illetve Aldin Sakic egy bosnyák fiatalember érkezik Lele Ákos helyére. Leigazoltuk Lászlai Szabolcsot, aki egy saját nevelésű játékosunk, így hazatért. Mivel az egyik kapusunk, Herjeczki Balázs is visszavonul, így utánpótlásból merítve Varga Imre jön fel a helyére a felnőtt csapathoz.

Németh László

– Hogyan értékeli az előző szezont? Úgy tűnt, hogy a pályán is kivívják a bentmaradást, de végül félbeszakadt a szezon.
– Az elején nem kezdtük jól a szezont, viszont a téli szünet után, januártól az alapozást követően egy ütőképesebb gárda jött össze. Az eredmények is megmutatták, hogy van keresnivalónk az NB I-ben. Ha a koronavírus miatt nem állítják le a bajnokságot,  biztos vagyok benne, hogy nem estünk volna ki.

– Hamarosan kezdődik a következő szezon, több meghatározó játékos is távozott vagy befejezte a kézilabdát, illetve új emberek érkeztek a csapathoz. Új csapatot kell építeni?
– Úgy látom, hogy a vezetőedző, Ratko Djurkovic meg akarta tartani a magot. Ez többé-kevésbé, de inkább kevésbé sikerült, mert több meghatározó játékos is távozott. Elég nehéz lesz a felkészülésünk és a szezon is. Olyan meghatározó játékosok távoztak, mint a Lele Ákos, aki nagyon hiányzik majd a támadójátékunkból. Nagyon várom a bajnokságot, de a teljes keretről még nem is tudnék nyilatkozni, mert nem sok játékos írta még alá a kontraktusát. Szóban többekkel megegyeztünk, de teljes keretről egyelőre még nem beszélhetünk.

Németh László, az Orosházi FKSE-LINAMAR csapatkapitánya – (Fotó: Hidvégi Dávid – behir.hu)

– Mi lehet a cél a bajnokságban?
– Az előbbiekből kifolyólag nehéz lenne még bármit is mondani, de úgy gondolom, hogy az a csapat vagyunk, amely mindig a pontvadászat végén lesz. Az NB I mára annyira kettéosztott lett, hogy az elején lévő pár csapathoz szinte hozzá sem lehet szólni. Ők minden évben erősítenek, a végén lévő csapatok meg a túlélésért, a bentmaradásért próbálnak küzdeni. Szerintem ez jövőre sem lesz másként, de bizakodok, hogy esetleg más célokat tudunk majd megfogalmazni. Ugyanakkor a reális cél a bentmaradás.

– Esetleg egy hosszabb távú koncepcióban kell gondolkozni? Gondolok itt arra, hogy amennyiben fiatal játékosokat igazol a csapat, akik két vagy három év múlva összeszoknak, akkor egy ütőképesebb Orosházát láthatnánk a pályán?
 Mindig a játékostól és az elnökségtől függ, hogy hogyan és miben egyeznek meg. Egy fiatal játékossal jobb a hosszútávú együttműködés, de tudjuk, hogy nekik idő kell ahhoz, hogy húzójátékossá váljanak a keményebb NB I-ben. Ez nagyon veszélyes, volt már rá példa az elmúlt időben, hogy egy csapat azt mondta, megpróbálja fiatalokkal az első osztályt, de decemberre széthullott az egység és edzőt váltottak. Hosszútávon a fiatal mindig jó megoldás, de kellenek melléjük a rutinos, jó, első osztályú játékosok, akiktől tanulni tudnak.

Hidvégi Dávid – behir.hu

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.