Csapatkapitányunk nem ilyen lezárásra számított

Az élvonalbeli férfi kézilabdázók csapatkapitánya, Németh László nem ilyen bajnoki lezárásra számított. A balszélső úgy véli a pályán is ki tudták volna harcolni a kitűzött célukat, a bennmaradást.

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) múlt héten hozta nyilvánosságra döntését, miszerint véget vet minden hazai bajnokságnak és kupasorozatnak. Nem hirdetnek bajnokot egyik osztályban sem, és kiesők sincsenek. Mintha meg sem történt volna a 2019/20-as idény, a 2018/19-es szezonban elért eredményeket veszik alapul.

– Senki nem ilyen lezárásra számított, de ebben az esetben meg kellett hozni ezt a döntést. Azért is jött rosszkor a vége, mert úgy érzem, hogy egyre jobban megtelt Orosházán a csarnok, egyre többen buzdítottak minket a lelátóról. Nagyon sok kedves szót kaptunk a mindennapokban az orosháziaktól, aminek nagyon örülünk. Kicsit azokat a csapatokat sajnálom, akik mindent megtettek azért, hogy feljussanak egy osztállyal feljebb, de ezt nem tehetik meg – fogalmazott Németh László, az Orosházi FKSE csapatkapitánya.

Németh László (44) szerint maradt bravúr a csapatban (Fotó: Rosta Tibor)

Az élvonalbeli férfi kézilabdázók a kiesés ellen küzdöttek az idény során, ősszel nem is igazán úgy teljesítették, ahogy azt maguktól is elvárták volna. A tavasszal jól igazoltak és sikerült is jó néhány bravúrt begyűjteniük.

– 2019 nyarán mindenki tudta, hogy egy nehéz bajnokság kezdődik, hiszen a keretünk nem tűnt olyan erősnek, hogy a kitűzött célt – a bennmaradást – elérjük. Ennek ellenére voltak olyan mérkőzéseink, amelyeken reális esélyünk volt a győzelemre, de nem jött össze. Ezután sikerült legyőzni a Vác és a Budakalász csapatát és döntetlent értünk el a Mezőkövesd ellen, majd tavasszal megerősödve bravúrokat szereztünk. Úgy gondolom, ha nem lett volna vége a bajnokságnak, akkor tudtunk volna még meglepetést okozni a szezonban és biztos vagyok benne, hogy nem estünk volna ki – tette hozzá a 139 orosházi élvonalbeli mérkőzésen 400 gólt szerző balszélső.

Fotó: Rosta Tibor

A zöld-sárgák a bentmaradást jelentő 11. helyen álltak az NB I-ben, amikor az MKSZ meghozta döntését. Négy győzelem mellett két döntetlent és 12 vereséget jegyezhettek.

Patakfalvi Ádám

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.