Interjú Lele Ákossal

A Sportplatz internetes oldal az NB I-es kézilabdázókat megszólaltató rovatában ezúttal az Orosházi FKSE – LINAMAR 32 éves játékosával, Lele Ákossal beszélgettek.

Lele Ákos szülővárosában, Szegeden kezdett el kézilabdázni. Itt is vált első osztályú kézilabdázóvá. Tagja volt a 2007-es bajnokcsapatnak is, melyben 34 bajnoki gólt szerzett. 2010-ben, 22 évesen igazolt a Tatabányához, ahol több lehetőséget kapott. A 2013/14-es szezont a Csurgónál töltötte, majd egy idényre visszatért a Tatabányához, de 2016 nyarán végleg eligazolt. Gyöngyös lett az új állomáshelye, melyet 2018-ban hagyott el az akkor NB I/B-ben szereplő Orosháza ajánlatáért cserébe. A csapat bajnokként jutott fel az élvonalba, jelenleg pedig a tabella 11. helyén áll.

– Hogy érzed magadat? Hogy telnek a mindennapjaid ebben a nehéz időszakban?
– Köszönöm kérdésed, minden rendben van itthon nálunk. Leginkább pihenéssel – ami amúgy sem áll távol tőlem –, sorozatok nézésével töltjük az időnket a párommal!

– A bajnokság folytatására látsz reális esélyt?
– Az én véleményem az, hogy ennek a szezonnak vége… Ez a realitás! A következő szezonra érdemes koncentrálni most már.

– Hogy értékelnéd az Orosháza idei szereplését?
– Ha csak a második félévet vesszük, akkor mindenképpen pozitívan. Az első félévben maradt bennem sok hiányérzet, de úgy érzem, éppen kezdtünk összeállni végre, így nekünk nem jött jól ez a kényszerszünet. Persze ebben a helyzetben nem mi vagyunk a lényeg, ez egyértelmű!

– A Gyöngyöst éppen akkor hagytad el, amikor elkezdett felzárkózni az élmezőnybe. Ennek ellenére sem bánod, hogy 2 éve Orosházára igazoltál?
– A múlton nem szeretek rágódni, mert biztosan vannak dolgok, amiket máshogy csinálnék adott esetben. Ez vagyok én, ez lettem én.

– Karriered hátralévő részét hol képzeled el? Elképzelhető, hogy csapatot váltasz?
– Egyelőre Orosházában gondolkodom. Jól érzem magam a csapatnál, illetve itthon élek Szegeden hosszú idő után, aminek nagyon örülök.

– Melyik volt eddigi karriered legjobb mérkőzése?
– Hát ez nagyon nehéz kérdés, mert szerencsére volt jó meccsekben részem. Egyet kiemelni nem hiszem, hogy tudnék. Minden klubomnál voltak emlékezetes meccsek, és ez így is van rendjén.

/Zoli/

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.