Több játékos is itt ragadt

A világméretű koronavírus-járvány az élet szinte egyetlen területére sem volt tekintettel, így a sportvilágra sem. A BEOL.hu annak igyekezett utánajárni, hogy mi a helyzet megyénk élcsapatainak idegenlégiósaival, külföldi szakembereivel?

Az Orosházi FKSE férfi együttesének szerb légiósai, Savo Slavuljica és Igor Mrsulja még a határzárás előtti utolsó pillanatban haza tudtak menni Szerbiába.

Rosszabbul járt a grúz válogatott Teimuraz Orjonikidze és a török nemzeti csapat kapusa, Yunus Özmusul. Mindketten a családjuktól távol, Orosházán várják a járvány lecsendesedését.

– Úgy volt, hogy a grúz játékosunk április 2-án utazik haza repülővel, ám Grúziában időközben lezárták a repülőteret, minden járatot töröltek, így nem tudott útra kelni. Szintén Orosházán tartózkodik még a török kapusunk is. Próbálunk nekik segíteni a hazajutásban, de sok lehetőségünk nekünk sincsen – mondta hírportálunknak Vajer Tamás klubelnök, akitől megtudtuk, hogy a montenegrói vezetőedző, Ratko Djurkovic Horvátországon keresztül igyekezett hazajutni.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.