Nem sikerült a jó kezdés

Orosházi FKSE-LINAMAR – HE-DO B.Braun Gyöngyös 19-29 (10-13)

K&H liga férfi kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 350 néző. V.: Horváth P., Marton. Orosháza: Özmusul – Pásztor 1, Orjokinidze 1, Bella, Döme 1, Lele 2, Németh L. 6 (2). Cs.: Herjeczki (kapus), Kancel, Slavuljica 4, Tóth K. 1, Zubai 1, Kiss A. 2, Mrsulja, Molnár G. Vezetőedző: Ratko Djurkovic. Gyöngyös: TÓTH M. – Urbán 1, MARKEZ 4, Hegedűs 4, Gerdán, Varsandán M. 1, Duris 2. Cs.: Gödör (kapus), Ubornyák 1, Herceg 5, Vilovszki 2, Papp B. 2, Sipeki 1, Gábori 3, Újvári 3. Vezetőedző: Konkoly Csaba.
Kiállítások: 10, ill. 12 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1.

Borzasztóan kezdett az Orosháza, labdaeladások után a tiszta zöldben játszó gyöngyösiek indulásból szempillantás alatt háromgólos előnyre tettek szert. Ratko Djurkovic azonnal időt kért, és négy ponton is cserélt, aminek meg is lett az eredménye, előbb Slavuljica, majd a szerb játékos kihagyott ziccere után Németh László szépített. Ezután itt is, ott is kimaradtak a helyzetek (a frissen igazolt török válogatott Özmusul is bemutatott egy-két szép védést), négy perc elteltével Herceg törte meg a gólcsendet. A hazaiak továbbra is szenvedtek, csak nyolc perc elteltével voltak újra eredményesek, az újonc Tóth Károly révén. Az orosháziak tisztes távolból követték vendégeiket, játékuk messze volt a tökéletestől. Megérdemelt volna egy külön őrzőt Herceg Mirko is, aki sokszor meglehetősen szabadon vehette tűz alá az orosházi kaput, lövései többnyire célba is értek. Valamivel közelebb a 23. percben került ellenfeléhez az OFKSE, amikor Lele második talpról megküldött bombája is beakadt a hálóba.

A zöld-sárgák roppant nehezen boldogultak támadásban, nem bírták szétszakítani a gyöngyösiek védőfalát. A játékrész végére megléptek a hevesiek, négy góllal vezettek az elöl továbbra is nagyon sokat rontó hazaiak ellen. A gyöngyösiek trénere a 28. percben 13-9-es vezetésüknél kért először időt. Németh László szépített és így nyílt maradt a második felvonásra a mérkőzés.

A kezdő sípszónál még senki nem sejtette, hogy kiütés lesz a vége (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

Úgy kezdte a második félidőt az Orosháza, ahogy nem kellett volna, két gyöngyösi gól az elején, és máris elcsendesedett egy kis időre a csarnok. A hazaiak dolgát az sem könnyítette meg, hogy tizenöt másodpercen belül két emberük is a kiállítás sorsára jutott. Djurkovic edző a 36. percben időt kért, de az ezt követő akció nem járt eredménnyel. A vendégek tekintélyes előny birtokába jutottak, a viharsarki gárda rengeteg technikai hibát vétett. Bár még a játékrész kétharmada hátra volt, ekkor már csak abban bízhatott csapat és szurkoló, hogy sikerül tisztességes eredménnyel zárni az összecsapást. Hosszú hazai gólcsend következett, tehettek bármit a sárga mezes hazaiak, semmi, de semmi nem jött be. Némi színt hozott az Orosháza játékába a fiatal Kiss Axel, aki egyéni akció után lőtt gólt. Konkoly Csaba a 48. percben 22-15-ös állásnál kért időt, majd pályára küldött több tehetséges fiatalt is.

Gyakorlómérkőzéssé „szelídült” a párharc, az OFKSE igyekezett elkerülni a kiütéses vereséget, míg a gyöngyösiek bátran játszathatták a fiataljaikat. Az 58. percben tízre nőtt a vendégek előnye, ami a végén is megmaradt, a hevesiek abszolút rászolgáltak a két pontra.

Ezen a napon akkor sem szerez pontot az Orosháza, ha a legjobbját nyújtja, mert a gyöngyösiek nagyon egységes játékkal rukkoltak ki, és akkor sem esett vissza a teljesítményük, amikor az alapemberek helyett a cserék kerültek a pályára.

Ratko Djurkovic: – Valamiért túlságosan is görcsösen játszottunk. Túl sok technikai hibát vétettünk, nem nyújtottuk azt a játékot, amire képesek vagyunk. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de nincs más lehetőségünk, mint előre tekinteni. Dolgozunk tovább.

Konkoly Csaba: – Nagyon sokat készültünk a mérkőzésre. Bár az utolsó három napban betegségek nehezítették a munkánkat, óriási csapatmunkával legyőztük a jól szervezett Orosházát. Gratulálok az ellenfélnek és a csapatomnak is.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.