Bemutatjuk díjazott tehetségünket: Molnár Gergő

Élvonalbeli felnőtt együttesünk ifjú beállója, a 20 esztendős Molnár Gergő a Békés Megyei Közgyűlés különdíját vehette át a 9. Kézilabda Bálon Vajer Tamás klubelnöktől.

Molnár Gergő 2011-ben, 12 évesen már a Békési FKC országosan is elismert serdülő együttesének tagja volt, jól megállta helyét a két-három esztendővel idősebb fiúk mezőnyében. A következő szezonban már egészen a serdülő bajnokság országos döntőjéig menetelt csapatával, ahol a Veszprém és a Szeged mögött a harmadik helyet szerezte meg. 2013-ban a serdülő mellett már az NB I/B-s ifjúsági csapatban is bemutatkozhatott, egy évvel később pedig a békési juniorok között is lehetőséget kapott a bizonyításra.

Itt még újkígyósi mezben

2015-től Gergő a Békéscsabai DKSE megyei I. osztályú felnőtt csapatát erősítette, akikkel bajnoki ezüstöt szereztek, de emellett természetesen saját korosztályában, a serdülők között is hétről hétre pályára lépett, 27 meccsen 155 gólt szerzett. A következő évben már három fronton is helytállt, a DKSE mellett az NB II-es Újkígyósi KC felnőtt és junior gárdájában is szerepelt. A 2017/2018-as szezonban a békéscsabai együttessel újoncként egészen az NB II-es tabella 3. helyéig menetelnek.

Gergő a Veszprém ellen két góllal mutatkozott be (Fotó: Rosta Tibor – OrosCafé.hu)

A fiatal beálló 2018-ban már az Orosházi FKSE-LINAMAR I. osztályú ifjúsági csapatát erősítette, 162 góljával oroszlánrészt vállalva abból, hogy az alakulat a nehézségek ellenére megőrizte élvonalbeli tagságát. Tehetségének és szorgalmának köszönhetően 2019 nyarán már az OFKSE NB I-es felnőtt csapatában találta magát, ahol derekasan helytállt, sőt a Telekom Veszprém ellen első élvonalbeli góljait is megszerezte. Jól beilleszkedett a társaságba, Ratko Djurkovic vezetőedző továbbra is számít a fiatal tehetség munkájára.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.