Bemutatjuk életműdíjasunkat: Vidovenyecz Tibor

Vidovenyecz Tibor kapta meg az Orosházi Kézilabdabarátok Körének idei életműdíját. Tibort minden sportszerető orosházi polgár jól ismeri, de talán tudunk még újat mondani róla.

Idei életműdíjasunk 1949. november 27-én született Orosházán. Édesapja foglalkozása miatt több helyen is élt, de 1961-től az élete folyamatosan Orosházához kötődik. A mozgás világéletében meghatározó volt számára, amelyben édesapja sportos beállítottsága is közrejátszott, a sport szeretetét tőle örökölte. Általános iskolai éveiben Göndösné Ella néni és Károlyi Pali bácsi kezei alatt kezdte az alapokat. Középiskolában, a Táncsics Gimnáziumban Gyetvai György és Szokodi Sándor voltak az edzői, atlétikában és kézilabdában jeleskedett.

Tibor az első NB I-es csapat születésénél is ott bábáskodott (középső sor, jobbról a harmadik)

1965-ben lett igazolt játékosa az Orosházi Kinizsinek, később a névváltozások miatt az Orosházi Üveggyár, Orosházi MEDOSZ, Orosházi Kinizsi-MEDOSZ majd az Orosházi MTK színeiben játszott az ifjúsági és felnőtt csapatban. 1966-ban megyei ifjúsági és felnőtt bajnokságot nyertek, de nem kerültek fel az NB II-be. 1972-ben az újra bajnokságot nyert csapatnak nem volt tagja, mert katona volt. Később az NB II-es csapatban két évig játszott. 1979-ben kénytelen volt az aktív kézilabdát abbahagyni sérülése miatt, de szeretett sportjától nem szakadt el. A 90-es évek elején az OMTK felkérte technikai vezetőnek, rövid időn belül többedmagával sikerült új alapokra helyezni Orosházán a férfi kézilabdát.

Nélküle ma sem kezdődhet kézilabdamérkőzés Orosházán (Fotó: Tóth Emese)

1995-ben megyei bajnokságot nyert a csapat és az NB II-ben már ütőképes gárda állt össze. 1996-ban a Magyar Kupában a legjobb 8 közé jutottak, két NB I-es csapatot – a Pécset és Nyíregyházát – ejtették ki. 1999-ben a csapat az OMTK-Every Day néven szerepelt tovább, amelynek átalakulásában nagy szerepe volt. Jöttek a sikerek: NB II bajnoki cím, NB I/B bajnoki cím, két szezon az élvonalban, Magyar Kupa 3. hely és IHF-kupa szereplés. Pénzügyi nehézségek miatt az NB I-et később már nem tudta vállalni a csapat és így az NB I/B-ben folytatta. A város segítségével új alapokra helyezve jött létre az Orosházi FKSE.

A jól megérdemelt életműdíjjal (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

Életműdíjasunk 2004 és 2008 között versenybíróként dolgozott a kézilabdában, 2009-től újból szerepet vállalt a férfi szakosztály vezetésben és 2016-ig itt dolgozott. Azóta a női és férfi vonalon az utánpótlás tornákon és mérkőzéseken segít munkájával. Mint elmondta meglepetésként érte a díj:

– Nem számítottam a kitüntetésre, de rendkívül nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy elismerik azt a munkát, melyet az orosházi kézilabdában végeztem. Köszönöm a Kézilabdabarátok Köre tagjainak és mindenkinek, aki segítette pályámat – mondta az életműdíjas.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.