Bemutatjuk díjazott tehetségünket: Borbély Levente

Az Orosházi Kézilabdabarátok Köre hagyományos, ifjú tehetségek számára alapított elismerését a 2020-as évben serdülő és ifjúsági csapatunk tagja, a 15 esztendős Borbély Levente vehette át a 9. Kézilabda Bálon.

Levente hét éves korában kezdte elsajátítani a kézilabda alapjait, kezdetben Tatai Tamás, majd Pappné Horváth Zsuzsa irányításával. Szinte a kezdetektől párhuzamosan játszik a saját korosztálya és az egy-két évvel idősebbek között. 2013-ban régióbajnok, valamint az országos gyermekbajnokság 5. helyezettje lett csapatával. Eközben a saját korosztályával a kalocsai Pünkösd-kupán és az Orosháza-kupán is az ezüstéremig jutnak el.

Levente 2013-ban az országos 5. helyezett U9-es csapattal (térdelő sor, középen)

2014-ben megismétlődik az előző évi bravúr és az ERIMA országos kiemelt gyermekbajnokságban ismét az 5. helyen végeznek az orosházi fiúk. 2015-ben saját korosztályával a Badó László régió ezüstérméig menetel. 2016-ban régióbajnok a 2003-as születésű fiúkkal. Szintén ebben az évben saját korosztályával, az adai nemzetközi Mikulás-kupán bronzérmet szerzett és a jó széria folytatásaként a túrkevei Karácsonyi Kupáról csapat aranyéremmel és a “torna legjobb játékosa” elismeréssel tért haza.

2019-ben az I. osztályú serdülő csapat oszlopos tagjaként (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

2017-ben korosztályával régióbajnoki bronzérmes. 2018-ban az I. osztályú U14-es csapattal az országos 16. helyet szerzik meg, míg a házi góllövőlistán holtversenyben a 2. helyen végez. 2019-ben a nemzeti serdülő válogatott kiválasztóján az országos szintig jutott el.

Az Orosházi Kézilabdabarátok Körének különdíjával (Fotó: Zsedényi Péter – OFKSE.hu)

Jelenleg az Orosházi FKSE-LINAMAR I. osztályú serdülő, illetve ifjúsági csapatának meghatározó tagja. Fontosak számára a csapattársak, illetve az edzők, Kovács Attila és Héjja Ádám visszajelzései, szakmai példaképe Lékai Máté. Szeretne ő is hasonló habitusú irányítóvá válni, ezért dolgozik szorgalmasan és alázattal nap mint nap az edzéseken, immár 8 éve.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.