Djurkovic számít a fiatalokra

Az NB I-es bajnokság 12. fordulójában az Orosházi FKSE együttese ismét idegenbe, a tabella 6. helyén álló Balatonfüred otthonába látogat. Ratko Djurkovic vezetőedző hangsúlyozta, kiemelt szerepet szán a találkozón a fiatal játékosoknak.

– A Csurgó elleni nyújtott korrekt teljesítmény után Balatonfüredre látogatunk, ahol sérülés miatt nem tud pályára lépni Zubai, Lele, valamint kérdéses Buinenko játéka is. Sok játéklehetőséget kapnak majd a fiatalok és mindezt a Budakalász elleni mérkőzés érdekében tesszük – nyilatkozta az OFKSE mestere.

A Balatonfüredi KSE – Orosházi FKSE-LINAMAR bajnoki találkozó december 6-án, pénteken este 18:00 órától kezdődik a Balatonfüredi Szabadidőközpontban, a mérkőzést a Paska Dániel – Vastag Sámuel játékvezetői páros dirigálja majd.

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.